Lassan három esztendeje, hogy Jávor Benedek a főváros brüsszeli képviseletének vezetője, ám Karácsony Gergely főpolgármester párttársa annak ellenére nem tud semmilyen kézzelfogható eredményt felmutatni, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2020-ban a korábbi összeg háromszorosára emelte az iroda támogatását.-írta meg a Magyar Hírlap

Nehéz lenne pontosan megmondani, mit is csinál Budapest érdekében Karácsony Gergely főpolgármester párbeszédes párttársa, Jávor Benedek, erre a kérdésre még a Fővárosi Önkormányzat sem tudott választ adni.

Annyi biztos, hogy erős szálak kötik össze a két politikust, hiszen 2013-ban közösen kezdték bomlasztani kiválásukkal az akkor még következetes politikát folytató LMP-t. Sikereiket mindketten annak köszönhetik, hogy a Párbeszédet más pártokkal összeboronálták, többnyire az MSZP szatellitszervezetévé tették, így önálló megmérettetés nélkül juthattak mindketten zsíros pozíciókhoz.

Jávor Benedek 2014-ben Bajnai Gordon visszalépésének köszönhetően az Együtt–Párbeszéd képviseletében jutott európai parlamenti mandátumhoz, míg Karácsony Gergely az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként nyerte el a zuglói polgármesteri címet. Öt évvel később ugyan Jávor elbukta az európai parlamenti mandátumát, ám a teljes baloldal támogatásával főpolgármesterré választott Karácsony egyik első lépéseként gondoskodott Jávorról, és a főváros brüsszeli képviseletének vezetőjévé nevezte ki.

A nagyvonalú állást alaposan meg is fejelte a főpolgármester, mert 2020-tól a képviselet fenntartásának a költségét a háromszorosára emelte a Fővárosi Önkormányzat, pontosan 37,2 millió forintról 112,1 millióra. Jávor havi 900 ezer forintos illetményt tehet zsebre, ezen felül 2020 végén, amikor már látszottak a Fővárosi Önkormányzatnál a koronavírus-járvánnyal járó gazdasági nehézségek, Jávor is egyhavi fizetésével megegyező jutalomban részesült. Hogy pontosan mit is jutalmazott a Fővárosi Önkormányzat, az azóta sem derült ki.

Jávor Benedek ezt sem osztotta meg a sajtóval, Karácsonyhoz hasonlóan csak a gondosan megválogatott médiumoknak nyilatkozik, ám a Mércének adott interjúban legalább annyit elárult, hogy mi lenne a feladata: „Tehát nagyon szoros együttműködést szeretnénk megvalósítani – nem csupán a pénzszerzés, hanem a közös szempontok, közös érdekek együttes képviselete révén is. Amúgy Karácsony Gergely elég egyértelművé tette a kezdeteknél, hogy a diplomácián túl mit vár a megerősített képviselettől: szerezzünk több pénzt, mint amennyibe kerülünk. Meg fogjuk érni a fővárosnak a befektetést.”

Ennek próbált utánajárni a Magyar Hírlap, mely szerint: „a Fővárosi Önkormányzatot megkérdeztük, hogy a brüsszeli iroda fenntartására fordított költségeknek mi az eredménye? Jávor Benedek milyen, Budapest számára hasznos eredményt tudott elérni? Mi indokolta a megbízott prémiumát? Az eltelt közel három esztendő brüsszeli tevékenységét hogyan értékelik?”

A csaknem két hete elküldött kérdéseikre még nem kaptak választ, ám nem kizárt, hogy gondos mérlegelést követően hamarosan ez is bekövetkezik, mert korábban a Mandinernek ennyi idő elteltével annyit elárultak, hogy 2020-ban a főváros mintegy 470 millió forint közvetlen brüsszeli forrást nyert el. Emellett mintegy 1,62 milliárd értékben készültek el pályázati anyagok. Hogy pontosan kitől és milyen célra is nyerte el Budapest ezt az összeget, az azóta sem derült ki, ahogy azt is homály fedi, meddig használható fel, és mikorra kell ezzel a pénzzel elszámolni.

Annyit lehet tudni, hogy Jávornak az Európai Unió Régiók Bizottságánál kellene lobbiznia, ám a testület nem köteles figyelembe venni a delegátusok véleményét. Így erősen kérdéses, megtérül-e valaha az a pénz, amit Karácsony párttársára és annak irodájára költ.

Nem csupán a sajtó, a fővárosi képviselők sem sokkal okosabbak Jávor Benedek eredményei ügyében.

„Budapest brüsszeli képviseletének vezetője, az EP-ből kiesett Jávor Benedek többszörösével gazdálkodhat, mint elődje, hiszen a Fővárosi Önkormányzat 37,2 millió forintról 112,1 millióra emelte a brüsszeli iroda rendelkezésére álló összeget még 2020-ban. Jávor Benedek eddig elvégzett munkájáról azonban nem sokat lehet tudni, csak annyi észrevehető, hogy a főváros brüsszeli képviseletének vezetőjeként az adófizetők pénzéből közösségi oldalán a magyar kormány ellen uszító bejegyzéseket tesz közzé. Karácsony Gergely kottájából játszva, a tényeket és a számadatokat meghazudtolva vádaskodik, és Brüsszel Oroszországgal szembeni szankciós politikáját támogatja, amelyről már rég bebizonyosodott, hogy mennyire ártalmas. A főpolgármester brüsszeli embere ugyanúgy félrevezeti a választókat, mint a főpolgármester maga!” – kommentálta lapnak nyilatkozva Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a párbeszédes irodavezető tevékenységét.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MH