Ő a brit külügyminiszter, aki nem mellesleg a miniszterelnöki posztra is pályázik.

Szükség esetén kész megnyomni az atomfegyvereket indító gombot a miniszterelnöki posztra pályázó brit külügyminiszter, Liz Truss – idézte a Birminghamben nyilatkozó politikust a helyi és a nemzetközi sajtó.

Truss egy birminghami rendezvényen az atomháború esélyeiről faggatták, feltéve a kérdést, hogy ha a Downing Street 10. alatt a brit atombombák kilövéséről kellene dönteni, mit tenne.

A konzervatív politikus – aki nagy valószínűséggel szeptembertől Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz – kijelentette:

„Úgy gondolom, ez egy miniszterelnök fontos kötelessége, és készen állok megtenni ezt”.

Truss ezután még egyszer hozzátette: „Készen állok megtenni ezt”.

Az erről szóló videót itt lehet megtekinteni.

Az Egyesült Királyságban az lesz az ország miniszterelnöke, aki győz a Konzervatív Párt elnöki posztjáért zajló, tory párttagok szavazatai alapján eldőlő küzdelemben. Jelen állás szerint Truss nagy fölénnyel vezet versenytársával, Rishi Sunakkal szemben.

Index

Kiemelt kép: A brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó Liz Truss külügyminiszter beszél a párt kampányrendezvényén Birminghamben 2022. augusztus 23-án. Truss Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel verseng a párt vezetéséért. A leendő pártvezető azért lesz egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is, mert Boris Johnson kormányfő július 7-én bejelentette távozását a párt éléről. A vezetőválasztás eredményét szeptember 5-én jelentik be. MTI/EPA/Andy Rain