Nem az igazság fog győzni, kár is ilyesmit keresni akármelyik oldalon. Az orosz sértődöttség és a nyugati arrogancia fog megvívni egymással – az új határ pedig ott lesz, ahol ezek egyensúlyba állnak.

Hat hónap háborún vagyunk túl; és hat hónapja nem jutunk ki abból a mérgező csapdából, ahol a háborúzó felek egyikének sem érdeke a béke. Meleg van, száraz a föld, raktárban a tavalyi termés, fűteni nem kell, futnak a tankok.

De nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy feltételezzük: még hat hónapot így nem tudunk lefutni. Abban benne lesz egy ősz és még egy tél.

Tartalékokból éltünk ebben a hat hónapban tartalékéletet.

Ukrajna felélte mindazt a keveset, amit függetlensége óta összekapart. Magyarországnak az utolsó fillérig minden fejlesztési forrásába belekerült idén még e korlátozott mértékben is fenntartani a rezsicsökkentést, és hasonlóan vannak a magyarok az élelmiszer-infláció meg a hirtelen húsz százalékot dráguló euró családi költségvetésekre gyakorolt hatásával.

Nyugat-Európában még a tavalyi árak alapján megállapított, így sem olcsó gázszerződések betartására is rámennek a legnagyobb gázcégek. A Baltikum és Közép-Európa az utolsó fegyvertartalékait szórta ki Ukrajnában. A fegyvergyártó cégek kapacitásuk teljességén döngetnek. Észak-Afrikának épp hogy van még élelme tavalyról. Franciaország költségvetése belerokkan az inflációcsillapításba. Az Egyesült Államok ingyenpénz-csinálási képességének határára jutott. Ennyi volt.

Hogy is írja Steinbeck az Érik a gyümölcsben?

„Az emberek szemében ott izzik minden törekvésnek a bukása; s az éhezők szemében ott izzik a növekvő harag. Az emberek lelkében nőnek és nehezednek, s várják a szüretet a harag gyümölcsei.”

Nem tarthat még fél évig az a világ, amelyben csak az jut szóhoz, akinek a háborúban valamiféle érdeke van – oda akar csapni az egypólusú világrendnek, kint akar tartani a NATO-ból egy nyugati integrációról deliráló országot, vissza akar szerezni színorosz területeket, vagy örülne, ha nem veszítené el Ukrajnába feccölt dollármillióit.

Azok vannak többen, akiknek nincs a háborúban semmiféle érdekük.

Fél évet tartott a homokozási fázis, amikor az ő szájukat – ideális háborúzási körülmények között – be tudta fogni a kezdeti sokk, meg a mindenféle nemzetközi jogi, morális- és félelemalapú megfontolások, amelyekkel a háború továbbgörgetői elérték, hogy népfelkelés nélkül görgethessék tovább a háborút a végtelenbe.

Ősszel jön a szüret. Jönnek az igazság pillanatai, amikor Európa belerokkan az első, valósághoz igazított gázszámláiba, amikor dönteni kell majd céges és lakossági gázfelhasználás között, sőt, amikor Ukrajnában is elkezdenek fázni. Meg amikor az orosz logisztikát megint megtámadja a mocsaras raszputnyica.

Eddig ez az egész borzalom leginkább Ukrajnának fájt,

mi pedig a harminc százalékkal drágább élelmiszereket majszolva meg a felbolydult valutapiacon, kínkeservesen beszerzett devizán nyaralgatva, nyafogva hittük, hogy nekünk is fáj ez már rendesen.

Dehogy fájt. Most fog majd nekünk is rendesen fájni, amikor elfogynak a tartalékok, amikor az euró, Európa minden országának elsődleges értékmérője lesz majd értéktelen, és amikor gázszámla egy hipertérugrással arrébb lesz majd országaink lehetőségeitől.

Hiába mutogat akkor már bárki bárkire, hogy emelte a gázárat az Orbán, a Scholz, a Macron, meg hogy az euró az EKB miatt, a forint pedig a kormány miatt gyengül – mindenki, akinek két agysejtnél többje van, tudni fogja, hogy a gond jóval fölöttük kezdődik.

A következő fél évben szót kérnek majd a békepártiak.

Akkor robban majd csak fel igazán a békepárti mozgalom – mert Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában is lehet ám ezerötszáz euró alatt keresni. Minden, ami háromezer euró fölött morális kérdésnek tűnik, túlélési fénytörést kap az átlagbér alatt.

Mindenkinek, akinek Vlagyimir Putyin, Volodimir Zelenszkij és Joe Biden az életidejét és a pénzét pocsékolja feleslegesen egy tárgyalóasztal mellett is megoldható háborújukkal, személyes túlélési stratégia kell majd az őszre. Azt pedig már nem az fogja eldönteni, hogy ki lövi a zaporizsjai erőművet, hogy ki mészárolt Bucsában, vagy hogy jogosan félt-e Oroszország nem létező rakétáktól. Úgy fog zuhanni a morális érvek meg a vágyvezérelt drukkerszakértés árfolyama, hogy a márciusi magyar forint Mike Tysonnak fog tűnni mellettük, és a négyszázötvenmillió kozák kontinense villámgyorsan Henry Kissinger egyházává változik.

Gondolhatjuk úgy, hogy a harcmezőn az első hat hónap volt a legvéresebb. A második hat hónapban viszont a vérfürdő a politikai térbe költözik. És az sem fog kevesebbeknek fájni, mint az eddigiek.

Hat hónapnyi háborús hírfogyasztás, Telegrammal kelés-fekvés, elszorult torkú billentyűzet-ütlegelés, ukrán és orosz propaganda-nagyotmondások felfejtegetése után nincs a háborúról pozitív üzenetem.

Nem az igazság fog győzni, kár is ilyesmit keresni akármelyik oldalon.

Az orosz sértődöttség és a nyugati arrogancia fog megvívni egymással – az új határ pedig ott lesz, ahol ezek egyensúlyba állnak. De egyik hajtóerő sem mutat a jó felé. Csak annyit remélhetünk, hogy minden egyes, háborúra pocsékolt nappal közelebb a béke, mint valaha volt. Mert beérnek majd a harag gyümölcsei.

Kohán Mátyás / Mandiner

Kiemelt kép: Illusztráció / Pixabay