Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

Aki a hetvenes–nyolcvanas évekre vissza tud emlékezni, annak nem kell bemutatni az Interpress Magazint (IPM) és az Alfát sem. Az Alfa Magazin volt az IPM gyerekkiadása. Mindkét kiadvány színes, igényes, izgalmas és gyönyörű fotókkal teli ablak volt egy olyan világra, ami csak kevesek számára volt elérhető az akkori Magyarországon.

Mit jelentett nekem gyerekként forgatni ezeket a fényes oldalakat? Egy féregjáratot, amely a meggörbült térben egy pillanat alatt eljuttatott a lepusztult panelszobámból a csillogó luxuséletbe, ahol Hollywood és a kenyai szavannák, a dán legóváros és az ausztrál végtelen fennsík karnyújtásnyi távolságba került. Képzeletbeli utazás térben és időben – a KGB segítségével.

Az IPM kiadója a KGB fedőszervezeteként működő Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) gazdasági vállalata volt. A NÚSZ pénzügyi központja Prágában működött Videopress néven. Egy korábbi cikkben már olvashattak arról, hogy a szovjet imperialista érdekek kiszolgálójaként a NÚSZ számos – legális és illegális – gazdasági tevékenységet is folytatott, a vállalkozások között a profilba vágó lapkiadás is szerepelt, amellyel két legyet is ütöttek egy csapásra: pénzt termeltek és ideológiát terjesztettek.

Cseppnyi kapitalizmus a pártállamban

A MÚOSZ Siklósi Norbert irányításával keményen beleállt a szovjet titkosszolgálati érdekek kiszolgálásába, amely nem pusztán a hírszerzési feladatok teljesítését jelentette, de a gazdasági háttér megteremtését is aktívan segítették. 1966-tól a MÚOSZ mindenkori főtitkára a NÚSZ kincstárnoka lett, vagyis a titkos pénzügyek irányítói közé került. Nem meglepő hát, hogy a prágai központ Budapesten is terjeszkedni kezdett: megalakították az Interpress Nyomda és Lapkiadó Vállalatot. A cég az alapítólevél szerint 1970. december 21-én jött létre. Tevékenységi körét elég tág keretek között határozták meg, így a nyomdai és kiadói tevékenység mellett szinte bármi belefért, amivel a NÚSZ csak foglalkozni kívánt Magyarországon vagy máshol. Szociális intézmények fenntartása, filmek gyártása és forgalmazása, a NÚSZ által fenntartott „haladó újságírói mozgalmak” támogatása és önálló külkereskedelmi jog gyakorlása konkrétan meg nem határozott termékekre ugyanúgy szerepelt a cég feladatai között, mint a NÚSZ kultúrpolitikai feladataival kapcsolatos ügynöki tevékenység és az alapító döntései szerinti alkalmi tevékenység. Az üzleti működést természetesen nem korlátozták a szocialista piacra, a fizetőképesebb kapitalista államok között kerestek partnereket.

IPM

A vállalat feladata elsősorban az volt, hogy pénzt szerezzen a szovjet befolyásolási politika megvalósításához – konkrétan az afrikai baloldali mozgalmak támogatásához, a NÚSZ újságíró-iskolájának és párizsi irodájának fenntartásához – ehhez pedig kevés lett volna, ha pusztán csak újságokat jelentetnek meg, amint az kézenfekvően illeszkedett volna egy újságíró-szervezet profiljába. A cég bevételének jelentős része nem is lapkiadásból, hanem más gazdasági tevékenységekből származott, bár a budapesti vállalat adta ki a NÚSZ egyetlen olyan lapját, a magyar Interpress Magazint, amely nem volt ráfizetéses. Sőt!

Haladó újságírók, egyesüljetek!

Eredetileg Prágában jelent meg a folyóirat, és magyar változata médiatörténeti jelentőséget nyert az olvasottságát tekintve. 1975 januárjában indult útjára a legendás magazin, eleinte kéthavi megjelenéssel. Főszerkesztője Ivanics István volt, aki nyilván nem a véletlen szerencse folytán került ebbe a pozícióba. Saját elmondása szerint korábban a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) lapjának, a Világ Ifjúságának főszerkesztőjeként dolgozott, amely szervezet maga is a bolsevik befolyásolás és propaganda egyik tömegszervezeteként jött létre a második világháború után. A NÚSZ és a DIVSZ egymás testvérszervei voltak a végcélok tekintetében, és minden bizonnyal nemcsak a célok, hanem a módszerek is nagyon hasonlatosak voltak egymáshoz. 1975-től tehát Ivanics nem a világ ifjúságának, hanem a világ újságíróinak egyesüléséért dolgozott, és ehhez az általa szerkesztett folyóirat hatalmas vagyont termelt a NÚSZ számlájára. Visszaemlékezésében a hatóság fifikás kijátszásaként eleveníti fel a lapalapítást, amely a hátteret ismerve kissé nevetségesnek tűnik. Nemcsak a KGB jelenléte miatt, hanem az engedélyezők és támogatók nevének felsorolásából is felsejlik a média akkori pártirányításának legfelsőbb szintje: Várkonyi Péter, aki ekkor a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának az elnöke volt, Simon Ferenc, a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettese és Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője támogatta Ivanicsot az IPM beindításában.

Budapest, 1986. február 13. Weber Lajos, a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóriportere átveszi a Nemzetközi Újságíró Szervezet Interpress Fotó ’85 című pályázat aranyérmét Jiri Kubka-tól, a Nemzetközi Úságíró Szervezet főtitkárától a Magyar Sajtó Házában. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

A lap szédületes karriert futott be. Az első évben az impresszumban még nem volt feltüntetve más, csak Ivanics István neve, azonban a népszerűség emelkedésével párhuzamosan megjelent a tényleges szerkesztőbizottság is, akik a prágai és a budapesti lapokhoz közösen adták a nevüket: dr. Milan Codr, Greguss Ferenc, Ivanics István, dr. Lőrincz Irén és Jaroslav Pikous. A bizottság két csehszlovák tagja nem civilként, hanem – Ivanics István emlékei szerint – a csehszlovák néphadsereg tisztjeiként vettek részt a munkában, Pelle János értesülései szerint azonban a csehszlovák állambiztonság emberei voltak. Felelős kiadóként Stark György, az Interpress igazgatója szerepelt.

A folyóirat annak köszönhette népszerűségét, hogy – legalábbis látszólag – politikamentes, színes, igényes kivitelű magazinként jelent meg, amely tökéletesen hiányzott a magyar standokról, ráadásul az első pillanattól kezdve kapitalista típusú üzletpolitikával indult, hiszen pénzt kellett termelnie, így betöltötte a magyar reklámpiacon tátongó űrt is. A példányszám a nyolcvanas évek közepén érte el csúcspontját, ekkor 170 ezren olvashatták egyszerre a magazint, de hamarosan megjelent a gyermekeknek szánt Alfa című újság is, amelyet szintén közel 100 ezres nagyságrendben adtak ki. A nagy népszerűség nagy nyereséget is hozott, Ivanics szerint 1988-ra már ötvenmillió forintos (akkor hatalmas összegnek számító) hasznot termelt az IPM, amelynek teljes összege egészen 1987–1988-ig a NÚSZ számlájára folyt be. Ebben az időben kezdett az Interpress könyvkiadással is foglalkozni, elsősorban a szintén jól jövedelmező, hiánycikknek számító ponyvairodalom terjesztésével próbálkoztak. A szórakoztatóiparon belül a lap- és könyvkiadás meglehetősen jövedelmező üzletág volt a nyolcvanas években, hiszen az állam jelentős dotációban részesítette, és az elektronikus média sem számított még ekkor komoly konkurenciának.

A night club és a könyvelés

Az Interpress Vállalat személyi állományát tekintve látványosan túlreprezentáltak a különböző titkosszolgálatok. A vállalat igazgatója Stark György, az MNVK-2. (katonai hírszerzés) embere volt, aki nyomdai könyvkötőnek tanult, és 1959-től dolgozott a MÚOSZ-nál. Az igazgatóhelyettesi tisztséget Bárdos György töltötte be, aki közvetlen kapcsolatban nem állt az állambiztonsággal, de bátyja a III/I. Csoportfőnökség tisztje volt. Bárdost 1974-ben elbocsátották az Interpresstől. Nem lehet tudni, mi volt a konfliktus oka, de Bárdos sértetten távozhatott, ugyanis feljelentést tett a Pénzügyminisztériumban az Interpress kétes pénzügyi manőverei miatt. A vizsgálat ugyan megindult, de következménye természetesen nem lett – nem véletlenül. Éles Tibor szerint, aki a MÚOSZ nemzetközi ügyekért felelős osztályvezetője és nem mellékesen a Belügyminisztérium szigorúan titkos állományban lévő tisztje volt, a minisztériumi vizsgálatot a katonai és egyéb titkos témák főosztályának vezetője irányította – és egyengette el.

Egy felejthetetlen IPM címlap

 

A Budapestre kihelyezett NÚSZ-ellenőr szerepét dr. Aczél Béla töltötte be. Róla egyelőre kevés adattal rendelkezünk, de annyit tudunk, hogy minden erejével azon dolgozott, hogy az Interpress körüli botrányokat elsimítsa. 1974-ben, amikor Bárdos György feljelentést tett, a miniszteri revizorok és a Prágából érkező ellenőrök a könyvvizsgálatokat többnyire a Maxim nevű mulatóhelyen végezték, ahol Aczél Béla látta őket vendégül. Képzelhetjük, milyen vidám hangulatú pénzügyi elemzések születtek az éjszakai lokálban…

Gyanús fizetések – homályos feladatok

A kortársak által leginkább misztifikált és legkevésbé ismert részlege az Interpressnek a Sajtódokumentációs Kutató Központ volt, Dersi Gyula vezetésével. „A vállalatnál senki nem tudja, hogy ezek mivel foglalkoztak. Ez az intézet kimúlt anélkül, hogy bármit is csinált volna. Ennél az intézetnél dolgozott Szemes Piroska [újságíró, a Nők Lapja rovatvezetője] lánya, akinek édesanyja bement a lánya munkahelyére, hogy magyarázzák meg, mi jogon kap az ő fiatal lánya ilyen magas fizetést, attól tartva, hogy e mögött valamilyen bűnös tevékenység húzódhat meg.” – olvashatjuk az állambiztonság elemzésében. A BM értetlenkedése akkor válik igazán érdekessé, ha hozzátesszük, hogy Dersi az ügynökük volt, aki szószátyár módon jelentett mindenről, kivéve az Interpresst. Így mindössze annyit tudhatunk, hogy ez a bizonyos Sajtódokumentációs Kutató Központ eredetileg a MÚOSZ-hoz tartozott, ahol a NÚSZ Kommunikációs és Propaganda Irodája néven működött, majd 1973-ban szervezték be az Interpress alá.

Ügynökök és ávósok mindenütt

A Kiadó és Nyomdai Főosztályt Várkonyi István vezette. Ez a részleg foglalkozott az Interpress által megjelentetett lapok kiadásával. Várkonyi István korábban a Népszava főszerkesztője volt. Az Audiovizuális Főosztály élén Kató Árpád, a balatonszéplaki NÚSZ üdülő korábbi konyhafőnöke állt. Valószínűleg az egyik legtöbb pénzt termelő részleg ez volt, hiszen ők terjesztették a begyűjtött hirdetéseket, például úgy, hogy kisbuszokkal járták az országot, és néhány perces diafilmvetítéseket szerveztek az ország különböző pontjain, természetesen forgalmas helyeken, Budapesten elsősorban aluljárókban. Ezeknek a reklámfilmeknek a forgalmazásából már a hetvenes évek elején 5-6 millió forintos hasznot tudtak termelni évente.

A hirdetések gyűjtésével a Kereskedelmi és Szervezési Osztály foglalkozott, amelynek vidéki egységei is voltak, hiszen területi képviselők által tartották a kapcsolatot a különböző vállalatokkal, akiktől a reklámmegrendeléseket várták. Vezetője Dénes Sándor volt, aki a BM korabeli nyilvántartása szerint 1945-ben a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága nyomozójaként szolgált, később a politikai rendőrség ügynöke volt. Dénessel dolgozott együtt Rényi István nyomdász, aki a vállalat párttitkára is volt egyben, korábban pedig az ÁVH Katonai Elhárító Főosztályán teljesített szolgálatot.

Interpresstől a Creditumig

A Fotó Osztályról lényegesen kevesebb információnk van, csak annyit tudhatunk biztosan, hogy ott „dolgozik Komlós János fia.” Igen, az a Komlós János. A Mikroszkóp Színpad igazgatója, aki már 1945-től az államvédelemnek dolgozott. 1953-ban szerelt le az ÁVH-tól, 1956-ban titkos állományba visszavette a Belügyminisztérium kémelhárítása, és a Külkereskedelmi Minisztérium Protokoll Osztályának vezetőjévé neveztették ki. Későbbi kulturális pályafutása alatt is a BM tartalékos tisztje maradt, és összeköttetései révén sikerült fia karrierjét is biztosítania, aki a NÚSZ vállalatától indulva egészen Bajnai György, a későbbi miniszterelnök édesapja és családja által 1988-ban alapított Creditum nevű pénzügyi cég társtulajdonosságáig vitte. Pénzügyi szempontból fontos szerepet töltött be az Interpress Filmstúdiója, amelynek első vezetője Falus György volt, őt Jutasi Dezső követte a poszton. Feladatuk elsősorban az volt, hogy reklámfilmek készítésével gazdagítsák a NÚSZ számláját, de nemcsak néhány perces kisfilmek forgatásával foglalkoztak, hanem játékfilmek készítését is támogatták, itthon és nyugaton egyaránt. A filmes osztály mindkét vezetője – a kémelhárítás adatai szerint – titkosszolgálati múlttal rendelkezett.

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

(Címkép forrása: Vatera)