Bár Szabó Bálint reggelig tervezte elhúzni az általa szervezett augusztus 20-i gazdatüntetést, amelynek része lett volna az is, hogy háromszáz traktorral a Parlamenthez vonulnak, már szombat éjfélre minden momentumát elvesztette a demonstráció. Végül egyetlen munkagép sem érkezett, miközben a mintegy száz tiltakozó túlnyomó többsége hazament. Volt olyan résztvevő, aki már napközben átverésnek nevezte Szabónak a traktorflotta felvonulásáról szóló ígéreteit – olvasható a Magyar Nemzetben.

Alig egy tucatnyi, kedveszegett fő társaságában érte az éjfél Szabó Bálintot, az augusztus 20-ra meghirdetett gazdatüntetés szervezőjét. Végül egyetlen traktor sem érkezett, holott a szegedi önkormányzati képviselő délután még több mint háromszáz munkagép felsorakozását ígérte.

Szabó a Mediaworks–Hírcentrum helyszíni tudósításában korábban azt hangoztatta, hogy az éjféltájban befutó traktorflottával a pesti alsó rakpart Parlament melletti szakaszára vonulnak, és legalább reggelig ott maradnak. A nap végén viszont elismerte, hogy később sem fognak megérkezni a munkagépek.

Figyelemre méltó, hogy a demonstráció folyamán több résztvevő és járókelő is úgy vélte, hogy Szabó Bálint csak hitegeti a követőit a Budapestre tartó traktorflottával kapcsolatban.

Ugyancsak árnyalja Szabó Bálint kezdeményezését, hogy – amint a Mediaworks–Hírcentrum megírta – a szegedi képviselő a gazdákon nyerészkedve próbálta volna megszerezni az utóbbiaknak járó agrártámogatások egy részét.

Emlékezetes: idén februárban jelentek meg arról szóló hírek, hogy a Szegeden önkormányzati képviselőként politizáló Szabó cégének, a Likvid Kontroll Kft.-nek a munkatársai hívogatták telefonon a gazdákat érdeklődve, hogy mennyi támogatás jár nekik, és felajánlották, hogy majd az ő cégük adja be az igényeket a kormányhivatalokhoz tízszázalékos sikerdíj ellenében.

A gazdák becsapását végül az agrártárca akadályozta meg, amikor egy közleményben tudatták, hogy a támogatások utalásához nincs szükség közvetítésre.

Szabó Bálint egyébként igazi politikai kalandor: miután kacskaringós közéleti pályafutását fideszesként kezdte, hamar átlépett az MSZP-be, de egy néhány éves kitérő után (amely alatt porszívóügynökként is dolgozott) volt a DK szegedi szóvivője is.

A teljes írást a Magyar Nemzetben olvashatják.

Fotó: Havran Zoltán