Terjedelmes interjút adott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a német Tichys Einblick folyóiratnak. A teljes beszélgetést ugyan csak a folyóirat szeptember elején megjelenő számában közlik majd, de a közismert német külpolitikai újságíró, Roland Tichy által alapított újság honlapján már elérhető néhány érdekes részlet. – szúrta ki a felvidéki Ma7.sk hírportál.

Az interjú egyik legerősebb állítása, hogy az Európai Unió sajnos gyengébben kerül ki az orosz-ukrán konfliktusból, mint volt annak előtte, miközben – mondja a magyar kormányfő – más régiók, más országok megerősödnek általa.

Könnyen elképzelhető hát, állítja Orbán, hogy az orosz-ukrán háború „látványosan véget vet majd” a nyugati „felsőbbrendűségnek”.

A magyar miniszterelnök négy központi állítás mentén vázolta fel a háborúval kapcsolatos gondolatait. Ezeket a teljes interjúban minden bizonnyal jobban kibontva ismerjük majd meg, a Tichys Einblick honlapján megjelent előzetes csak négy tőmondatban foglalja össze ezeket:

  1. A Nyugat katonai értelemben nem tudja megnyerni az ukrajnai háborút.
  2. A szankciók nem destabilizálták Oroszországot.
  3. Ezzel szemben Európa elképesztő károkat szenved el miattuk.
  4. A világ nem sorakozott fel Ukrajna, az Egyesült Államok és a Nyugat mögé.

A világ jelentős része tüntetőleg nem állt be a sorba: a kínaiak, az indiaiak, a brazilok, Dél-Afrika, az arab világ, Afrika. (…) Könnyen lehetséges tehát, hogy ez lesz az a háború, amely véget vet a Nyugat fölényének.

Ezzel együtt – mondta Orbán – rengetegen vannak, akik profitálni tudnak majd a háborúból.

A megoldás az, hogy akik rendelkeznek saját energiaforrásokkal, azok profitálnak. Az oroszoknak hasznára van. Az Európai Unió Oroszországból származó importja negyedével csökkent, közben a Gazprom bevételei megduplázódtak. A kínaiak, akik eddig rászorultak az arabok kegyére, most profitálnak. (…) Hasznára van mindez a nagy amerikai vállalatoknak is – jegyezte meg Orbán, utalva arra, hogy az amerikai energetikai nagyvállalatok bevételei mekkorát nőttek a háború kitörése óta. A Tichys Einblick azt írja, az Exxon bevételei megduplázódtak, a Chevronéi megnégyszereződtek, míg az alaszkai nyersolajban utazó ConocoPhillips-nél hatszoros bevételnek örülhetnek.

Forrás: Ma7.sk

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda