Az elmúlt időszakban a gyenge parlamenti ellenzék szerepét rendre átveszik Magyarországon olyan egyébként arra nem hivatott közjogi intézmények és tisztségviselők, akik céljuknak tekinthetik hazánk vonatkozásában a hitelrontást és nyíltan gazdasági és politikai hátrányt kívánhatnak okozni Magyarországnak és a magyar embereknek. Azzal kapcsolatban, hogy az igazságszolgáltatás egyes szereplői érintettek lehetnek-e ebben a tekintetben, egyre gyakrabban a közbeszéd és társadalmi viták tárgyát képezik – írja a Magyar Nemzet a Tűzfalcsoport Blogstar oldal legfrissebb cikke alapján.

Az Országos Bírói Tanács friss közleményében a leghatározottabban visszautasít minden olyan, a magyar sajtóban megjelent állítást, miszerint bármely hivatalban lévő magyar bíró valaha is bármilyen „terror” bírája lett volna vagy a politikum bármely szereplőjéhez lenne kapcsolható.

Az ügy előzménye, hogy Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája, az Országos Bírói Tanács sajtószóvivője nyilatkozott a The Guardian című liberális brit lapnak, amelynek hasábjain közölte azon véleményét, miszerint a „kormány beavatkozik a bíróságok munkájába”, holott az elmúlt években a liberális médiumokban megszólaló Vasvárinak egyébként nem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolnia 2006-os döntései kapcsán, ezeket az ügyeket inkább tudatosan elhallgatták.

Mindebből úgy tűnhet, hogy Vasvári is csak akkor aggódik a jogállamiság miatt, amikor jobboldali kormánya van Magyarországnak. A jelenség sokaknak ismerős lehet az elmúlt évtizedből, emeli ki a Mediaworks–Hírcentrum beszámolója.

A bírói testület kirohanása azonban nem feltétlenül tekinthető szokatlannak. Korábban komoly megütközést keltett szakmai körökben, hogy OBT politikai színezetű támadást indított Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal korábbi elnöke ellen, a Medgyessy-kormány alatt kodifikációs munkában is részt vevő Darák Péter – az OBT-vel szimpatizáló kúriai exelnök – úgy döntött, hogy helyett biztosít a rebellis bírói testületnek. Abban egyébként, hogy az OBT idővel egyre elvetemültebb lépésekre vette a bátorságot, forrásaink szerint szerepe lehet annak, hogy bízhattak Darák említett támogatásban – írja cikkében a Tűzfalcsoport.

Az írás felidézi, hogy a mostani OBT-sajtónyilatkozat középpontjában lévő bíró neve nem lehet feltétlenül ismeretlen a jogkövető közönség számára.

Vasvári Csaba, aki megjelent az ATV 2006. október 12-i, Friderikusz most című műsorában és akkor még úgy nyilatkozott, hogy a vérbíró jelzőt „el kell tudni viselni”, úgy tűnik azóta érzékenyebb lett és nehezebben viseli a kritikát.

Ez látszik legalábbis abból, hogy a 444.hu szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (!) szóvivője, a brit Observernek panaszkodott arról, hogy kollégáival együtt évek óta „külső és belső befolyásolási kísérletek” (!) állítólagos elszenvedői.

A Tűzfalcsoport bírósági forrásai szerint az ominózus nyilatkozat érdemi konkrétumokat nem tartalmaz, hangulatkeltésre azonban kiválóan alkalmas.

A korábban Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíráskodó Vasvári egyébként sem higgadt vérmérsékletéről híres, egyes hírek szerint egy sikertelen Fővárosi Ítélőtáblára vonatkozó pályázattal kapcsolatban beperelte az OBH volt elnökét, később pedig a Fővárosi Törvényszéket perelte be 135 (!) forintra, mert álláspontja szerint késve utalták át neki a javadalmazását.

Ami azonban még izgalmasabb, hogy szakmai-ítélkezési munkája során sem mindig ismeri Vasvári a határokat. Nemrégiben a Kúria azt állapította meg egy döntése kapcsán, hogy bíróság a tagállami ítéletben kiszabott szabadságvesztés-büntetést a magyar törvény alapján megállapítható büntetési tétel felső határának megfelelően alakítja át, ha a tagállami ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama hosszabb, mint amennyi a magyar törvény alapján megállapítható lenne.

Vasvári bíró egyszer csak úgy döntött, hogy az angolszász jogszemléletet érvényesíti egyik határozatában, átlépve a magyar büntetőjog vonatkozó szakaszában megállapított felső keretet a büntetés kiszabása során.

Vasvári végzése ellen a legfőbb ügyész terjesztett elő jogorvoslati indítványt a törvényesség érdekében annak megállapítása végett, hogy a törvényszék végzése törvénysértő, ennek alapján a terhelttel szemben a tagállami bíróság által kiszabott szabadságvesztés enyhébb büntetés. A legfőbb bírói fórum megállapította, hogy a terhelttel szemben kiszabott halmazati büntetés tekintetében Vasvári döntése súlyosan törvénysértő.

A Tűzfalcsoport szerint megjegyzendő, hogy korábban a lengyel kormány tekintélyének aláásásához is kész volt asszisztálni az Országos Bírói Tanács, amely múlt heti döntésével kritikus pillanatban csatlakozott az Európai Unió Varsó-ellenes tengelyéhez.

A testület a Kúria egyik termében, zárt ajtók mögött vitatta meg az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) kezdeményezését, és akkori információink szerint többségi határozatával, 6:4 arányban a támogatásáról biztosította a Lengyel Bírói Tanács (KRS) ENCJ-tagságának felfüggesztésére irányuló előterjesztést.

Az alaptörvény és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény azzal a céllal hozta létre az OBT-t, hogy a bíróságok központi igazgatását végző Országos Bírósági Hivatal felügyeletét lássa el. Ez a szakmai kontroll azonban semmiképpen nem jelenthet politikai pozicionáltságot, az OBT alapvető funkciója az OBH munkájának ellenőrzése.

Az eredeti, teljes cikk ITT érhető el.

Borítókép: Vasvári Csaba (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánló a témában:

Tisztára mosták Vasvári Csabát a Wikipédián

A volt főbíró is ítélkezett a liberális „civilek” ügyében