Nincs reális esélye, hogy az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP) választásig fordítani tudjon a lejtmeneten: a szocialista pártból túl sok párt szakadt ki, mindeközben karakter nélküli vezetőket választottak maguknak, és a szavazóbázisukat sem sikerült megújítani – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Mint a lap csütörtöki számában megjelent cikkben olvasható, a Nézőpont után az Idea Intézet is egyszázalékos támogatottságot mért az egykori kormánypártnak.

Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott: „az MSZP a végét járja, most áprilisban is csak a baloldalon létrejött technikai megállapodás segítségével jutott be az Országgyűlésbe.

Szerinte az a kérdés, hogy a szocialisták a 2024-es EP-, illetve önkormányzati választásokra képesek lesznek-e megújulni és fordítani a lejtmeneten.

Mivel ehhez elsősorban egy karakteres vezetőre lenne szükség, erre nincs reális esély

– mondta az elemző.

Azt mondta, mivel az EP-választáson nem tudják megugrani az ötszázalékos küszöböt, azt pedig nem tehetik meg, hogy el sem indulnak, a szocialisták – a többi kis párttal egyetemben – várhatóan újra Gyurcsány Ferencnél, a DK elnökénél kopogtatnak majd.

A céljuk az, hogy egy-két politikusuk jó helyen szerepelhessen a DK-val közös listán. Ezért cserébe viszont Gyurcsányék támogatást várhatnak el a jelöltjeiknek az önkormányzati választáson, ami ráadásul újabb MSZP-s átigazolásokat is eredményezhet a DK-ba – mondta Kiszelly Zoltán hozzátéve: ez egy nagyon hálátlan feladat lesz, már csak ezért sem akarja senki vállalni, hogy az MSZP „kamikaze-társelnöke” legyen.

Az elemző kijelentette: továbbra is Gyurcsány Ferenc dominálja a baloldalt, mivel jobb, ügyesebb a riválisainál.

MTI

Fotó: MTI