A Momentum elnökségi tagja maga cáfolta a baloldali párt propagandáját, miszerint a Fidesz ellopja az uniós forrásokat.

A korábban az illetékes helyettes államtitkárságon referensként dolgozó Kele János (a képen) a 444.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy soha nem kellett olyan morális dilemmával szembenéznie, ami meghasonulást jelenthetett volna.

Bár az elmúlt években a Momentumnak az volt a fő politikai üzenete, hogy a Fidesz „ellopta” az uniós pénzeket, ennek most a párt elnökségi tagja mondott ellent. Kele János a 444.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy amikor referensként dolgozott az európai uniós források felhasználásáért felelős helyettes államtitkárságon, nem tapasztalt korrupcióra utaló jeleket. – Soha nem kellett olyan közvetlen morális dilemmával szembenéznem, ami a meghasonulást jelenthette volna. Az utolsó két évemben ráadásul elemzőként részt vettem a kohéziós források magyar tagállami borítékjának nagyságáról szóló tárgyalódelegáció munkájában is – fogalmazott, megjegyezve, hogy pártpolitikától független tény, hogy az említett forrásokra Magyarországnak szüksége van.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Kép: Facebook