Az elmúlt hetekben sokat olvashattak a MÚOSZ fedőcégeiről, a KGB érdekkörébe tartozó Interpress Vállalat magyarországi tevékenységéről, az ott dolgozó „újságírók” titkosszolgálati kötődéseiről. Mindezek után biztosan nem okoz meglepetést, hogy az ott megforduló titkosügynökök között kalandorok is akadtak, akik az állambiztonság által összegyűjtött adatok szerint egy laza bűnszervezetet alkotva kisebb-nagyobb csalásokat is elkövettek, amelynek egy része nyilván a háttérben álló pártelit tagjait gazdagította.

Az IPM szerkesztőségébe csak „speciális szempontok” alapján válogatott személyek kerülhettek be: megbízható káderek és gyerekeik, illetve elengedhetetlen volt valamelyik titkosrendőrséghez (magyar, cseh, szovjet) való kötődés is. A legutóbbi cikket Beke József nevével zártam, aki az Interpress Nemzetközi Osztályát, előtte pedig a propaganda részleget is vezette. Az állambiztonság kisstílű csalóként és orgazdaként tartotta megfigyelés alatt Bekét és társát, Halász Ferencet, nyomoztak visszaéléseik és károkozásaik után – nem sok sikerrel. 1976-ban nyitottak egy operatív dossziét, amelyben a titkos adatgyűjtés eredményeit rendezték, a mappa fedőneve „Üzlettársak” volt.

Miben voltak társak ezek az „üzletemberek”? A magyar gazdaság megkárosításában. Tevékenységüket azonban nem tudta a kémelhárítás megakadályozni, sőt egy idő után a nyomozást is kénytelenek voltak leállítani. Ki adhatott erre az eltussolásra parancsot? Feltehetően soha nem fogjuk megtudni, de sejtéseink lehetnek. Érdekelt volt az elhallgatásban a KGB és az MNVK-2., és újra felmerül a sajtóéletben szürke eminenciásként mindenhol felbukkanó médiacár, Siklósi Norbert neve is.

De ki is volt ez a Beke József, akit az állambiztonság „Karrierista”  fedőnéven tartott számon a hetvenes évek közepén? A Belügyminisztérium nyomozói számára nem volt ismeretlen a személye, hiszen egykori kollégájukat tisztelhették benne. Beke eredeti szakmáját tekintve gépkocsivezető volt, aki 1956. november 9-én, vagyis akkor, amikor még fegyveres harcok zajlottak Budapesten, önként jelentkezett a karhatalomba, és felajánlotta a szerv számára a saját tulajdonában lévő Pobjedát. Azt, hogy miképpen szerezhette a gépjárművet, senki sem firtatta akkoriban, örültek, hogy a demoralizálódott államvédelem újjászervezéséhez önkénteseket is találnak, különösen olyat, aki még egy autóval is erősíti a karhatalom ütőképességét. Évekkel később, amikor sorozatos bűncselekményei napvilágra kerültek, gondolkodott el az állambiztonság a kocsi eredetén, mi azonban ezt nem fogjuk megtudni, hiszen az iratokból nem derül ki, sikerült-e felgöngyölíteniük a múltat.

Beke már sorkatonai szolgálata idején is meglopta társait, idejének jelentős részét büntetőszázadban töltötte. Belügyi szolgálata alatt – kihasználva gépkocsivezetői munkájából adódó előnyöket – folytatta illegális cselekményeit: csempészett, üzérkedett és közben dekonspirálta magát azért, hogy tekintélyt szerezzen bűnözői körökben. Nyilván annak a látszatát kívánta kelteni, hogy a vele való üzleti kapcsolat biztonságos és hasznos, hiszen jó összeköttetései vannak a rendőrségen. Feltehetően ez ekkor még nem volt igaz, de a blöff később bejött: ha nem is az állambiztonság, de valamelyik társszerv biztosan támogatta üzelmeit. 1963-ban azonban még nem állt mögötte egyetlen szervezet sem: fegyelmi vétségek miatt elbocsátották a BM kötelékéből. A Budapesti Katonai Bíróság 1963. június 25-én államtitoksértés, devizagazdálkodás elleni bűncselekmény, csalás és lőszerrel való visszaélés miatt két és fél év szabadságvesztésre ítélte. Nem töltötte ki teljesen az idejét, már 1964 tavaszán szabadult, és 1965-ben a MÚOSZ-hoz került alkalmazásba.

A MÚOSZ-nál a büntetett előéletű gépkocsivezető karrierje meredeken ívelt felfelé, támogatója Siklósi Norbert volt. Már belügyes dolgozóként is sokat utazott külföldre – ezt kihasználva tudott üzérkedni –, de az újságíró-szövetség sofőrjeként utazásai egyre rendszeresebbé váltak, emelkedő beosztásával párhuzamosan útlevele is mind több országra lett érvényes. A hatvanas évek végéig elsősorban a keleti blokk országaiban és Ausztriában tett látogatásokat, de 1971-ben útlevelét Európára, majd 1974-ben az öt világrészre kiterjesztették. Pontosan nem volt ismert a nyomozók előtt, hogy Beke a MÚOSZ-nál milyen tisztségig vitte, de míg 1965-ben a Hotel Interpress alkalmazta, feltehetően sofőrként, addig 1972-ben már az Interpress Vállalat nemzetközi ügyekért felelős főosztályvezetője volt, és ez a beosztás olyan mértékű sérthetetlenséget adott számára, ami a kémelhárítás tisztjeinek is áthatolhatatlan akadályt jelentett az ellene indított nyomozás során.

A PestiSrácok teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Borvendég Zsuzsanna

Kép: Bárdossy László