Egy kanadai Pride-felvonuláson színes füstbombával ünnepelték meg egy négyéves kislány/kisfiú „nemváltását”.

Igen, jól látja az olvasó, négy-, azaz a négyéves kislányból kisfiút csináltak a szülei. Rengeteg nem szalonképes kifejezés jut ilyenkor az ember eszébe, amikor szavakba szeretném önteni, mennyire abnormális dolog ilyet művelni kisgyermekekkel.

Nem arról van szó, hogy a kislány katonának öltözik farsangkor, autókkal játszik vagy csak egyszerűen fiús, hanem

a szülők hivatalossá tették, hogy lányuk innentől kezdve fiú.

Egyelőre a négyéves kislány/kisfiú esetében a hírek csak a frizura és a ruhatár megváltoztatásáról szólnak, de Kanadában már volt rá példa, hogy egy tizennégy éves lány hormonkezeléses nemátalakítása ellen még az édesapja sem tudott tenni, ugyanis a bíróság ebben az ügyben még börtönbüntetést is kiszabott volna a férfira, amennyiben lányát a jövőben nőneműként említi.

„Ha a lányom felnőtté válik és megbánja, amit tett, megkérdezi majd: apa, te felnőtt voltál, miért nem tettél semmit ez ellen?” – kérdezte akkor a kétségbeesett édesapa.

És milyen igaza van. Milyen generáció fog felnőni azokból a gyermekekből, akiknek a félkegyelmű szülei néhány évesen ellenkező neműnek nevelik, vagy nemátalakítást végeztetnek utódaikon – aztán felnőttként meg sorra depressziósok és öngyilkosok lesznek a visszafordíthatatlan folyamatok miatt.

De persze a píszí, toleráns, elfogadó társadalom képébe nem fér bele a normalitás. Ha a négyéves kislány úgy akar kinézni, mint az édesapja, akkor a szülők szerint ő már kisfiúként definiálja magát – ha a négyéves gyermek kútba szeretne ugrani, a szülő vajon kérdés nélkül beledobja?

Sokféle módon lehet tönkretenni egy gyermek életét, hát ez is egy módszer.

Szerző: Janó-Veilandics Franciska

Forrás: vasarnap.hu

Kép: Pixabay.com