„Amerika olyan mint egy banánköztársaság” – újabb republikánus-ellenes támadás történt.

A fenti idézet Scott Perry republikánus szenátortól származik, akitől az FBI rajtaütésszerűen elkobozta a mobilját, miközben a családjával vakációzott…Az eset két nappal azután történt, hogy az FBI rajtaütött Donald Trump volt elnök Mar-a-Lagó-i rezidenciáján és legalább tíz doboz iratot foglalt le.

Az a razzia annak volt köszönhető, hogy Trump – a demokraták által sokak szerint elcsalt választási veresége után – állítólag nem vitt vissza minden hivatalos dokumentumot a Nemzeti Levéltárba. Az „állítólag” kifejezés azért helytálló, mert – mint közismert – egyelőre még a volt elnöknek sem árulták el, milyen jogcímen törtek be a házába.

Mindez valójában arról szól, hogy az FBI találjon legalább egy olyan iratot, amelyet az ex-elnök nem tarthatott volna magánál, és ezen jogcímen lehessen őt beperelni, sőt, ha elítélik, megakadályozható, hogy ismét elnöknek jelöltesse magát.

(Mai hír: az FBI emberei egyedül akartak maradni, vélhetően azért, hogy „ne legyen tanúja, mit csinálnak, mit visznek el, vagy mit visznek be magukkal” – fejtette ki Donald Trump.)

Perry úgy nyilatkozott, hogy az FBI intézkedései mindkét esetben egy korrupt, harmadik világbeli ország rémképét idézik. Ezen ő maga sem csodálkozott, az események mögött pedig Merrick Garland legfőbb ügyészt és a Demokrata Pártot sejti.

Az elkobzott telefonján a jogalkotási és politikai tevékenységéről szóló beszélgetéseket, valamint a feleségével, a családjával, a választóival és barátaival folytatott személyes/magánbeszélgetések nyomát lelhetik fel.

De „mindez nem a kormány dolga”

– tette hozzá.

Merrick Garland legfőbb ügyész ugyanaz az ember, aki júniusban előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában, és Lvivben megbeszélést tartott Irina Venegyiktova ukrán főügyésszel.

„Azért vagyok itt, hogy kifejezzem az Egyesült Államok megingathatatlan támogatását Ukrajna népe iránt a kiprovokálatlan és indokolatlan orosz invázióval szemben” – jelentette ki.  „Az Egyesült Államok félreérthetetlen üzenetet küld: „nincs hova bújni”, mivel Amerika segít Ukrajnának az orosz háborús bűnösök beazonosításában, elfogásában, és bíróság elé állításában is.

Garland most nem aludhat nyugodtan (?), mert a napokban Josh Hawley republikánus missouri szenátor úgy nyilatkozott, hogy „Garlandnak le kell mondania, vagy felelősségre kell őt vonni. Trump esetében a házkutatási parancsot közzé kell tenni, Christoper Wray-t, az FBI igazgatóját el kell távolítani, az ügynökséget pedig tetőtől-talpig meg kell reformálni” – mondta.

Ugyanezt kérte a napokban Anthony Sabatini, Florida állam republikánus képviselője is, aki felszólította az államot, hogy tartóztassák le azokat az FBI-ügynököket, akik Florida hatáskörén kívül hajtanak végre akciókat. Majd hozzátette:

„Az állam törvényhozóinak meg kell tiltaniuk az állami és helyi bűnüldöző szervek és az FBI közötti helyi megállapodásokat, és az FBI-nak meg kell kérnie Florida engedélyét az államon belüli műveletek végrehajtása előtt”.

A TheFederalist egy kicsit távolabbról szemléli a demokraták és republikánusok harcát, de a cikkíró szintén megemlíti Garland legfőbb ügyész szerepét. Ezt írták:

A Biden-kormányzat világossá tette, hogy minden adandó alkalommal vádat emelnek politikai ellenfeleik ellen. Eszerint annak ellenére, hogy a republikánus képviselőház kisebbségi vezetője, Kevin McCarthy azzal fenyegetőzött, hogy a következő kongresszuson felelősségre vonja Merrick Garland főügyészt, erre csak egy republikánus adminisztráció alatt lesz lehetősége.

Míg Hillary Clintonhoz hasonló politikusokat hasonló bűncselekményekkel vádoltak (mint amelyet most Trump ellen kísérelnek meg ha lesz rá bizonyítékuk – a szerk.), a vádemelés rendkívül ritka. Például Bill Clinton nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger ellen 2004-ben eljárás indult, mert a 9/11-i Bizottság előtt tett tanúvallomása előtt titkos dokumentumokat lopott és semmisített meg a Clinton-kormányzat terrorizmussal kapcsolatos tevékenységéről. David Petraeus tábornokot hasonlóképpen vádolták meg, mert titkos dokumentumokat osztott meg szeretőjével.

Azonban sem Bergert, sem Petraeust nem vádolták bűncselekménnyel, sem Berger, sem Petraeus otthonában nem történt razzia, és egyik férfi sem töltött egyetlen napot sem börtönben.

Ez az, ami miatt az FBI által Trump Mar-a-Lago-i otthonában végrehajtott razzia olyan sokkoló – annyira, hogy a volt demokrata New York-i kormányzótól, Andrew Cuomotól a liberális Bloomberg szerkesztőbizottságán át a Playbookig mind hangot adtak aggodalmuknak.

A volt elnök elleni támadások ellenére néhány republikánus képviselő még mindig bízik az FBI-ban. De függetlenül motivációiktól, a Biden-kormányzat vádjaival, letartóztatásaival, és razziáival szembeni tehetetlen hallgatásuk felfedi, hogy képtelenek kezelni az amerikai állam válságát.

Az egyetlen módja annak, hogy visszavágjunk, ha olyan emberek szenvednek majd cselekedeteik miatt, akik felfegyverezték és aláásták az amerikai államot. Akik letartóztatták ellenségeiket, újraélesztették a homályos szabályokat és partizántámadások módján rajtaütöttek ellenfeleik otthonán. És nem fogják megbánni egészen addig, amíg nem érzik majd ugyanazt a fájdalmat – írta a TheFederalist.

Kép: NBCNews