A Gyurcsány-párt egykori helyi elnöke, a volt alpolgármester lemondott a mandátumáról, a jelöltek több zöldet, tisztább közterületeket ígérnek és a Mocsárosdűlői Hyperloop kiterjesztését.

Elege lett az egyik volt DK-s önkormányzati képviselőnek – az MSZP-ből a Gyurcsány-pártba átnyergelt – polgármesterből, ezért lemondott, így Óbuda-Békásmegyeren is időközi választást tartanak szeptember 4-én. Ennek az a tétje, hogy folytatja-e a Fidesz-KDNP az április 3-a óta tartó nagy menetelését, újra győz-e olyan egyéni választókerületben, ahol korábban ellenzéki városatya dolgozott, amint ez a főváros több körzetében és egy-két vidéki városban is történt.

A III. kerület politikai életében érdemi változást ugyan nem nagyon jelentene a kormánypárti siker, hiszen a balliberális oldal fölénye jelentős – a 22 tagú képviselő-testületben a polgármesterrel együtt 15 koalíciós tag, hat fideszes-KDNP-s, illetve egy független városatya dolgozik –, de annál nagyobb lenne a politikai és a presztízsértéke.

2019-ben itt, a 2. számú választókerületben simán győzött az ellenzéki Hazai Iván András – a Jobbikon kívül mind az öt párt támogatta –, több mint 11 százalékponttal verte Csapó Harold Gábort (Bús Balázs Óbudáért-Fidesz-KDNP). A jobbikos Fodor Bálint Imre (3,8 százalék), valamint Wtulich Gábor (Ellenzéki Óbudáért, 2,89 százalék) nem tudott beleszólni a nagyok csatájába. Ám májusban Hazai bejelentette, hogy lemond a mandátumáról, ezért lesz kénytelenek az óbudaiak egy része a nyár végén az urnákhoz járulni.

Az, hogy a DK-s politikus veszi a kalapját, nem volt váratlan fejlemény, hiszen már korábban is történtek botrányos ügyek az ellenzéki térfélen. Nem sokkal a 2019-es választás után a szocialista Kiss László polgármester – a XVIII. kerületi kollégájával, Szaniszló Sándorral együtt – az MSZP-ből átigazolt a DK-ba, ami nagy fölhördülést, komoly feszültségeket okozott a két városrészben. Ez is közrejátszott abban, hogy Óbudán a korábbi helyi elnök és volt alpolgármester Hazai és Rózsa László Péter önkormányzati képviselő ki is lépett a DK-ból.

Hazai az elmúlt hetekben több interjúban kijelentette, attól kezdve, hogy távoztak a Gyurcsány-pártból, ellehetetlenítették és ellenségnek tekintették őket, ha valamit kritizálni mertek, csak gúnyos választ kaptak, és megtiltották a hivatali dolgozóknak, hogy szóba álljanak velük. Azt is sérelmezte, hogy a választókerületében nem indult meg semmilyen fejlesztés, sőt a közösségi tervezésből is kihagyták, az országgyűlési választások után a tanácsosi helyétől is megfosztották. A lemondott politikusnak egyébként a fő problémája az volt, hogy a pártja összebútorozott a Jobbikkal, ez szerinte az elveik teljes feladását jelentette. A Facebook-oldalán pedig úgy fogalmazott, hogy nem akart nyomógomb lenni a polgármester képviselő-testületében.

A Mandiner teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Almási B. Csaba

Kép: Youtube