Megszünteti nyolc budapesti útvonalát a Ryanair, amely már a repülőjegyadó bevezetése után jelezte, hogy a pluszköltségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a

– írja a Bank360.

Megérkezett a Ryanair reakciója az általa idiótának nevezett utasadóra: a fapados légitársaság megszünteti nyolc budapesti útvonalát – vette észre az Okosutas.hu.

Szerdán ezek a célpontok kerültek ki a menetrendből, tehát állnak le a téli menetrendváltástól: Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga, Torino.

Azok az útvonalak ebben nincsenek benne, amelyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre, mint például a nagyon népszerűvé vált nyári utazási célpont Rimini.

A listán azok a járatok szerepelnek, amelyekre régóta árulja a jegyeket a Ryanair, és most döntött arról, hogy mégsem fogja repülni azokat télen. Sok útvonalon ritkítanak is, de ez a normál téli rend része, máshol is meglépik a hálózaton. A teljes zárás tűnik az extraprofitadóra adott reakciónak az utazási portál szerint.

A Ryanair már régóta ellenzi a magyar extraprofitadók között bevezetett repülőjegyadót, hivatalos nevén a légitársaságok hozzájárulását.

Ezt a repülőtéri földi kiszolgálást végző cégeknek kell beszedni. A hozzájárulást a belföldről induló utasokra kell megfizetni (a tranzitutasokra nem) – emlékeztet a Bank360.hu. A július 1-től élő repülőjegyadóra két tarifa van. A kormányrendelet szerint utasonként 3900 forintot kell fizetni, ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna. Végső úti céllal más országokba repülő utasonként 9750 forint a hozzájárulás mértéke.

A Ryanair már az extraprofitadó bevezetése után közölte, hogy ennek a pluszköltségnek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei.

Azokra a foglalásokra, amelyek az adó kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, a Ryanair beépítette az árba a 3900 forintot, vagy a vásárlók lemondhatták az utat. Erre válaszul Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair ellen Magyarországon.

Ennek eredményét a napokban hozta nyilvánosságra Varga Judit igazságügyi miniszter.

Eszerint az extraprofitadó áthárítása miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Ryanairre.

A légitársaság megalapozatlannak tartja a büntetést és bíróságra viszi az ügyet. Az egyelőre nem ismert, hogy a fogyasztóvédelmi vizsgálatban konkrétan milyen jogsértés vagy jogsértések alapján szabták ki a légitársaságra a rekordösszegűnek számító bírságot.

Az extraprofitadó miatt a Ryanair nyilvánosan is keményen ostorozta a magyar kormányt és annak miniszterét, Nagy Mártont. A Ryanair több mint hülyeségnek minősítette az új adót. Vezére, Michael O’Leary pedig leidiótázta Nagy Mártont.

Forrás: magyarnemzet.hu

Nyitó kép: Fotó: NurPhoto via AFP/Oscar Gonzalez