Százhuszonöt éve, 1897. augusztus 10-én született Fábry Zoltán író, publicista, kritikus, a felvidéki magyar irodalom és közélet egyik legjelentősebb alakja.

Az Abaúj megyei Stószon (ma Szlovákia) született német nyelvű kisbirtokos családban. Evangélikus szellemben nevelték, Rozsnyón járt gimnáziumba. Az első világháború kitörése után, 1915-ben besorozták, s egy évvel később a galíciai frontra került. A háború vége az olasz fronton érte. A háború gyilkos valóságával szembesülve kiábrándult, és a szocializmus híve lett. 1918-ban beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarának magyar–történelem szakára, ám egy évvel később apja halála és kiújuló tüdőbetegsége miatt hazatért. A trianoni békediktátum után Csehszlovákiához került szülőfalujából az elkövetkezendő évtizedekben csak néhány alkalommal mozdult ki.

Stószon az irodalom világába merült, nevéhez is fűződik a felvidéki új magyar irodalmi élet.

Első írása, A bot című elbeszélés 1920-ban a kassai Esti Újságban jelent meg. Ezt követően autodidakta műveltségének és íráskészségének köszönhetően különböző lapok, folyóiratok munkatársa lett. Cikkei kezdetben a Kassai Naplóban jelentek meg, majd 1924–25-ben Franyó Zoltán folyóiratának, a Géniusznak a munkatársa, valamint a Periszkóp című lap szerkesztője volt. 1925-től a Munkásba, a kommunisták lapjába dolgozott, és ekkor került kapcsolatba az erdélyi Korunk című folyóirattal, amelynek 1926 és 1939 között felvidéki szerkesztője volt. Magyarországi és erdélyi irodalmi körökkel folytatott kiterjedt levelezése tette számára lehetővé, hogy Stószról tájékozódjon a világ jelentős eseményeiről. 1931-ben megindította Az Út című folyóiratot, amely 1936-ig jelent meg.

Írásai 1939 után egy évtizedig sem a Csehszlovákia felbomlása után függetlenné vált, nácibarát Szlovákiában, sem a második világháború utáni új, a magyarságot kollektív bűnösséggel vádoló Csehszlovákiában nem jelentek meg. Ő lett az 1945–48 közötti jogfosztás krónikása, A vádlott megszólal című, a magyarüldözés és kollektív bűnösség elleni 1946-os röpirata kéziratban terjedt, csak a prágai tavasz idején, 1968-ban jelent meg Stószi délelőttök című kötetében.

Fábryt az etika jobban érdekelte az esztétikánál. Mindenről tudott s mindenre reagált, Thomas Mann-nal és Romain Rolland-nal levelezett. 1966-os, Európa elrablása című kötete nemcsak a fasizmust, de a többi önkényuralmi rendszert is ábrázolja – ez a legmaradandóbb műve.

1967-ben, hetvenedik születésnapja alkalmából megkapta az első alkalommal odaítélt Madách-díjat, Hazánk, Európa címmel megjelentek válogatott írásai, az Irodalmi Szemle, a Kortárs tematikus számmal köszöntötte. Egészségi állapota fokozatosan romlott, és 1970. május 31-én Stószon szívrohamban meghalt.

Végrendeletében a Csemadokot és a Csemadokon keresztül a felvidéki magyarokat jelölte meg örökösének.

Ahogy egy megemlékezésben írták róla: „Egy ellentmondásos kor ellentmondásoktól sem mentes tanúja volt, ám egész életét a humánum értékrendje vezette. Ebből a pozícióból harcolt íróként-publicistaként a fasizmus brutalitása, a jogfosztottság embertelensége és a sztálinizmus kultúraellenessége ellen.”

A halálát követő évben kezdődtek a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok Kassa, Szepsi, Stósz, Buzita és más helyszínekkel. Idén augusztus 13-án és augusztus 14-én rendezik meg a programot. Előadást tart Szili Katalin magyarországi miniszterelnöki megbízott, emlékbeszédet mond Rudolf Schuster volt köztársasági elnök.

Forrás és teljes cikk: felvidek.ma

Kiemelt kép: Wikipédia