Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült – ezt láthatta már a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak azt mondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt.

„Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük” – fogalmazott Tóth Gabi, aki az Origónak beszélt a hitéről, arról, hogy miért döntött úgy, hogy a miniszterelnök beszéde előtt Himnuszt énekel, és arról is, hogy augusztusban hol láthatjuk majd koncertezni.

Forrás: Boldog Attila

Tóth Gabi/Forrás: Boldog Attila

Régi vágyam volt az erdélyi turné. – mondta az énekesnő. Az elmúlt 17 évben többször jártam egy-egy magyarok lakta településen, és éreztem a közönség szeretetét, támogatását, ami mindig motivált. A közösségi oldalaimon is látható, hogy mennyi követőm van a határon túlról, leginkább Erdélyből. Ezért ez lelkileg nagyon fontos turné volt számomra.

HIHETETLEN SZERETET ÁRADT FELÉM, ÉS EZ NAGYON JÓLESETT AZUTÁN A SOK TÁMADÁS UTÁN, AMIT LEGINKÁBB TAVALY NYÁRON ITTHON KAPTAM. AZOKBAN A NEHÉZ HÓNAPOKBAN AZ ERDÉLYI HONFITÁRSAIM KIÁLLTAK MELLETTEM, TÁMOGATTAK, ÉS ÉN EZT SZERETTEM VOLNA MEGHÁLÁLNI, VALAMIT VISSZAADNI EBBŐL A ZENÉMEN KERESZTÜL.

Soha nem felejtem el a lelki támogatást, az erőt, a szeretetet, amit kaptam tőlük. A turné megerősítette a hitemet, az önbizalmamat és a nemzettudatom is mélyebb lett. Gondoljunk bele: az erdélyi magyarok képesek voltak Románián belül a hitükkel, erejükkel megtartani Erdélyt és a magyarságot. Megtépázták őket a rendszerváltás előtt, elnyomták, meghurcolták a magyarokat, mégis megmaradtak, nem törtek meg, kitartottak, őrizték a hagyományaikat, az anyanyelvünket, a kultúránkat, történelmünket pedig tovább adták nemzedékről nemzedékre. Példát mutatnak nekünk, hogy itthon, Magyarországon is legalább úgy vigyázzunk az értékeinkre, magyar kultúránkra, hagyományainkra, ahogyan Erdélyben teszik, csak így maradhatunk meg magyarnak.

AZ IDENTITÁSUNK, HITÜNK, KULTÚRÁNK MEGŐRZÉSE A MEGMARADÁSUNK ZÁLOGA.

Az az álmom, hogy eljön majd az idő, talán nem is olyan sokára, amikor rólunk vesznek példát a nyugati országok. Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk. Meggyőződésem, hogy a magyaroknak nincs párja a világon – különlegesek, egyediek vagyunk, tele tehetséggel, szorgalommal és elképesztő kulturális hagyományokkal.

Forrás és teljes interjú: Origo

Kiemelt kép: Boldog Attila