Henry Kissinger, az USA egykori külügyminisztere, a The Spectatornak adott interjút még július elején, amelyben azt fejtegette, hogy a háborúnak jelenleg három kimenetele látszik, mindhárom lehetséges, legalábbis bizonyos mértékig.

Az első szerint Oroszország győzelmet arat:

„Ha Oroszország megáll ott, ahol most van, akkor Ukrajna 20 százalékát és a Donbasz nagy részét, az ipari és mezőgazdasági fő területet, valamint a Fekete-tenger menti földsávot meghódítja. Ez számára győzelem lesz, az elején elszenvedett kudarcok ellenére is. A NATO szerepe pedig nem lesz olyan meghatározó, mint korábban gondolták.”

A másik kimenetel az,

„hogy az oroszokat megpróbálják kiszorítani a háború előtt megszerzett területekről, beleértve a Krímet is, ebben az esetben a közvetlen (NATO) konfrontáció kérdése is felmerül magával Oroszországgal szemben.”

„A harmadik kimenetel, amelyet Davosban felvázoltam, és amelyet benyomásom szerint Zelenszkij most már elfogadott, az, hogy ha a „szabad nép” meg tudja akadályozni, hogy Oroszország katonai hódításokat érjen el, és ha a harcvonal visszatér abba a pozícióba, ahol a háború kezdődött, akkor a jelenlegi agresszió láthatóan legyőzetett. Ukrajna abban az alakban alakul újra, mint amilyen a háború kezdetekor volt: ez a 2014 utáni harcvonal. Újra fel lesz fegyverkezve, és szorosan kapcsolódik majd a NATO-hoz, ha nem is annak részeként. A fennmaradó kérdéseket pedig tárgyalásokra lehetne bízni” – mondta Kissinger.

Kissinger szerint szükséges lesz bizonyos területek elengedése, ideértve a Krímet is, a háború lezárásához. Azonban ehhez arra is szükség lenne, hogy az ukránok visszaszorítsák az oroszokat azokról a területekről, amelyeket idén foglaltak el.

A volt külügyminiszter szerint a harmadik kimenetel lenne a legideálisabb a Nyugat számára.

Kínáról 

Az interjúban Kissinger kitért az Egyesült Államok Kína-politikájára is.

„Úgy tűnik, az Egyesült Államok Trump óta folytatott Kína-politikája azon az elképzelésen alapul, hogy ha az USA szövetségeket épít Kína körül, az meggyőzi majd Pekinget, hogy elfogadja a nyugaton kialakított magatartási szabályokat”

– mondta a diplomata.

„Kína évezredes történelme egy olyan ország története, amely nagyságrendekkel dominál a térségében. Ez olyan külpolitikai stílust alakított ki, amelyben befolyását teljesítményének nagyságrendjével, magatartásának fenségességével keresi, amelyet szükség esetén katonai erővel erősít, de nem ural. A Kínával szembeni hosszú távú politikának tehát két elemre van szüksége: az egyik a kellő erő, hogy a kínai hatalom ott, ahol dominánsan megjelenik, emberére találjon. De ugyanakkor kell egy olyan koncepció, amelyben Kína egyenrangú félként és a rendszer résztvevőjeként tekinthet magára” – fejtette ki Kissinger, aki szerint nem helyes Tajvanra koncentrálni, az csak konfrontációt szülhet.

Kiemelt kép: John MACDOUGALL / AFP