A Fox News-on Tucker Carlson vendége volt szerda este Orbán Balázs, a miniszterelnök politika igazgatója. A műsorvezető a beszélgetés során az amerikai média nevében bocsánatot kért a CNN-en elhangzott valótlanságok miatt. Orbán Viktor dallasi beszédére a világ vezető médiumai eltérően készülnek.

Miután levetítették a CNN Orbán Viktor tusványosi beszédéről szóló beszámolóját, Tucker megkérdezte a magyar vendégétől, hogy „annyi időt töltenek azzal, hogy utálnak titeket [magyarokat], mit gondolsz, miért?”

Orbán Balázs kifejtette, hogy 2015-ben négyszázezer ember próbált illegálisan átkelni a magyar határokon, aminek hatására úgy döntöttek, hogy kerítést emelnek s megvédik a határokat, és azóta állandóan nyomás alatt tartja a kormányt a globális elit.

„Nagyon büszkék vagyunk történelmünkre, a zsidó-keresztény örökségünkre, szeretnénk ezt megőrizni úgy, ahogy van. Ehhez meg kell, hogy védjük a határainkat, ez ilyen egyszerű” – fogalmazott az államtitkár.

A korábban Magyarországon is járt Carlson saját tapasztalataira alapozva kijelentette, hogy nálunk sokkal kiegyensúlyozottabb a média, mint Amerikában, ezért nem is érti, hogyan bírhatják a magyarok azokat a nyugati médiában levetített „valóságtól elrugaszkodott karikatúrákat.”

A miniszterelnök politika igazgatója elmondta, úgy látják, hogy a médiában megfogalmazott vádak politikailag motiváltak. Hangsúlyozta, hogy szerinte az amerikaiakhoz hasonlóan a magyar emberek nagyon bölcsek. „Ha beszélsz velük, tudják, hogy mi a jó az országuknak” – vélekedett Orbán, majd az ukrán és a déli határról érkező menekültekről kezdett el beszélni: „Az átlag emberek érzik a különbséget”, üdvözölni kell a háború elől menekülteket, és „nemet kell mondani az illegális átkelőkre, ilyen egyszerű”.

Az bizony. (…) Sokkoló, hogy a CNN képes volt ezt lehozni. Hadd kérjek bocsánatot az amerikai média nevében” – mondta Tucker a műsor végén.

A Fox News és a CNN mellett a világ vezető médiumai is készülnek Orbán Viktor dallasi beszédére. Jennifer Dresden, a Protect Democracy szóvivője jelentésében arra szólított fel, hogy a média „óvatosan és kontextusban kezelje” az Orbánról szóló tudósításokat.

„Nem akarsz műsoridőt adni ennek a fickónak, de ez egy olyan történet, amiről tudósítanod kell!” – jelentette ki Robert C. Lieberman, a Johns Hopkins Egyetem politológiaprofesszora, aki arról is beszélt, hogy „a CPAC-ra úgy szoktunk gondolni, mint egy cirkuszra. Itt vannak ezek az emberek, akik összegyűlnek, felveszik a gagyi ruháikat, és beszélgetnek egymással, de valahogy ártalmatlanok. Ez ma már viszont nincs így.”

Forrás: Magyar Hírlap

Szerző: Sütő-Nagy Zsolt

Kép: Szigetváry Zsolt