Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat 1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt – közölte a Gazprom szerdán.

Lehetetlen leszállítani a Kanadában megjavított turbinát az Északi Áramlat 1 gázvezeték portovajai kompresszorállomására az Oroszország ellen bevezetett kanadai, uniós és brit szankciók, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt – tudatta az orosz gázipari vállalat Telegram-csatornáján.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt héten Moszkvában fogadta Gerhard Schröder volt német kancellárt.

Közölte, hogy Schröder, aki május végéig a Rosznyefty orosz olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja volt, aggodalmát fejezte ki az Európában kibontakozó energiaválság miatt, és megkérte Putyint, hogy fejtse ki álláspontját a helyzetről, aki mások mellett Lengyelországot és Ukrajnát vádolta a krízis kialakulása miatt.

A szóvivő szerint a volt német kormányfő nem jelezte szándékát, hogy az ügyben közvetítő legyen. Peszkov szerint Schröder volt az, aki megkérdezte Putyint, hogy válsághelyzetben az Északi Áramlat 2 elméletileg szállíthatna-e gázt Európába, vagyis nem az orosz elnök volt a kezdeményező, aki erre azt mondta, műszakilag ez megoldható, a vezeték készen áll az azonnali használatra.

A szóvivő közölte, a beszélgetést rögzítették arra az esetre, „ha valaki úgy döntene, hogy eljátszik a tartalmával”.

Putyin a szóvivő szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy a

megváltozott körülmények miatt a második vezeték kapacitásának fele az orosz fogyasztásra van fenntartva, vagyis az Északi Áramlat 2-n legfeljebb 27,5 milliárd köbmétert lehetne szállítani az év végéig.

Peszkov tájékoztatása szerint a felek megbeszélték az Északi Áramlat 1 turbináinak a karbantartásból való visszatérésével kapcsolatos nehézségeket is.

Putyin emlékeztetett, hogy az a turbina, amelyet Kanadába küldtek karbantartásra, jelenleg Németországban van, de „nincs meg minden papírja”. A Schödernek adott magyarázat szerint a Siemens az egész projektet brit joghatóság alá helyezte, és a hatályos szerződések szerinti szolgáltatást nem a német vállalat központja, hanem a Siemens brit leányvállalata végzi, a brit jog alapján.

Peszkov szerint a Gazprom mint a turbina tulajdonosa ezért dokumentumokat köteles beszerezni arról, hogy nem szankcionált termékről van szó, valamint iratokat kell benyújtania a berendezés műszaki állapotáról.

„Egyelőre ezek a dokumentumok, tudomásunk szerint, nem állnak rendelkezésre” – mondta a szóvivő.
Hozzátette, hogy egy másik turbina is tönkrement, és több más meghibásodás is történt, amelyek megjavítását a Gazprom várja, ám a brit leányvállalat nem siet a javítással.

Peszkov kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Kanada érdekelt lenne az európai orosz gázszállítás felújításában, mert, mint mondta, maga is arra készül, hogy cseppfolyósított földgázt szállítson erre a piacra.

Olaf Scholz német kancellár szerdán bejelentette, hogy befejeződött az Északi Áramlat 1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása, így nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit.

Wolfgang Büchner német kormányszóvivő azt mondta, hogy a hajtómű Oroszországba történő szállításához nincs szükség további garanciákra, mivel erre az egységre nem vonatkoznak a szankciók.

Hozzátette, hogy Németország részéről minden adott ahhoz, hogy a turbinát Oroszországba küldjék.
Az Északi Áramlat két gázturbina leállása miatt július 27. óta kapacitásának mintegy 20 százalékán üzemel.

Az egyiket – amelyet a Siemens Energy Kanadában gyártatott – Montrealba küldték javításra. A Moszkva elleni ottawai szankciók miatt a gyártó kezdetben nem volt hajlandó visszaszolgáltatni a berendezést Németországnak, de Berlin számos kérése után ezt mégis megtette.

Vitalij Markelov, a Gazprom helyettes vezetője július végén azzal vádolta meg a Siemens Energyt, hogy nem teljesíti az Északi Áramlat 1 meghibásodott hajtóműveinek javítására vonatkozó kötelezettségeit. Ennek következtében a portovajai kompresszorállomáson csak egy turbina működőképes.

Forrás: origo.hu

Nyitó kép: AFP/Yuri Kadobnov