A tél közeledtével a Nyugat kezd szembesülni az Oroszország ellen kivetett szankcióinak egyik legsúlyosabb következményével: az energiaválsággal, amelynek hátterében az orosz gázról való önkéntes lemondás áll.

KORMÁNYAIK PEDIG MÁR NEM IS TITKOLJÁK, HOGY A LAKOSSÁGNAK AKÁR OLYAN KÖRÜLMÉNYEKRE IS FEL KELL KÉSZÜLNIE, AMILYENEKRE TALÁN A VILÁGHÁBORÚK ÓTA NEM VOLT PÉLDA.

Az elszabaduló energiaárak után úgy tűnik, sokkal égetőbb probléma került előtérbe, mégpedig az:

LESZ-E EGYÁLTALÁN ELÉG ENERGIA?

Az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei ezért a hét elején elfogadták azt a gázmegtakarítási javaslatot, amelynek értelmében a tagországok kötelezettséget vállalnak arra, hogy augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást, annak érdekében, hogy megelőzzék az energiaválságot.

A javaslattal kapcsolatban Magyarország – egyedüli tagállamként – nemmel szavazott, egyúttal a szerződéses gázmennyiségen felül további 700 millió köbméter orosz gázra jelentett be igényt Moszkvában.

ÚGY TŰNIK TEHÁT, HOGY MAGYARORSZÁGON NEM ÁLLHAT ELŐ GÁZHIÁNY, AZONBAN EURÓPA NYUGATI FELÉBEN MÁR MEGKEZDŐDTEK A MEGSZORÍTÓ INTÉZKEDÉSEK.

Németországban nem kecsegtet semmi jóval Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter, aki szerint „a helyzet súlyos, itt az ideje, hogy ezt mindenki megértse”. A szász-anhalti Bad Lauchstädt energiaparkban tett látogatása során Habeck egyenesen úgy fogalmazott:

NÉMETORSZÁG „MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB ENERGIAVÁLSÁGÁNAK” KELLŐS KÖZEPÉN VAN.

Nemrég látott napvilágot a hír, hogy a németországi Hannover vezetése a gázhiány miatt máris elzárta a meleg vizet a középületekben, az uszodákban, a sportcsarnokokban és az edzőtermekben. Az energiatakarékosság érdekében hamarosan a köztereken lévő szökőkutakat is leállítják, a nagyobb épületeken – mint például a városháza vagy a múzeumok – pedig nem lesz éjszakai kivilágítás.

A német gazdasági és energetikai szakemberek energiatakarékossági potenciált látnak már abban is,

HA EGYES MUNKAHELYEK EGYSZERŰEN AZ OTTHONAIKBAN DOLGOZTATJÁK A MUNKAVÁLLALÓIKAT.

A pánikjavaslat szerint azzal ugyanis, hogy home office-ba kényszerítik a munkavállalókat, sokat (számítások szerint 5%-ot) megtakarítanak az irodák fűtés- és egyéb energiaköltségein. Hogy ezzel a munkavállaló költségei viszont nőnek, már kevésbé zavarja őket. Claudia Kemfert közgazdász a Funke Mediengruppe lapjainak arra is kitért: a munkáltató az útiköltségeken is spórolhat ilyen formán.

A német szövetségi gazdasági minisztérium is bemutatta az irodákra vonatkozó elképzeléseit, és egyetért azzal, hogy a munkaadókkal és a munkavállalókkal konzultálva ki kell terjeszteni a home office-lehetőségeket.

München polgármestere is válságintézkedéseket jelentett be. A hivatali alkalmazottak biztosan fázni fognak irodáikban, a fűtést ugyanis 19 fokra csavarják le, a folyosókat és a keveset használt helyiségeket pedig egyáltalán nem fogják fűteni a városban.

A MUNKATÁRSAK FELHÁBORODÁSÁT MEGELŐZENDŐ, ELŐZETESEN ÉRZÉKENYÍTENI FOGJÁK ŐKET AZ ENERGIATAKARÉKOSSÁGGAL KAPCSOLATBAN, EGY TÁJÉKOZTATÓ KAMPÁNY KERETÉBEN.

A történelmi épületek világítását és a szökőkutakat lekapcsolják, tanítás nélküli napokon pedig elzárják az iskolák melegvízellátását. A müncheni közlekedési lámpák közel felét kikapcsolják a forgalmi csúcsidőn kívül.

Nem csak a németeknél, de a szomszédos Ausztriában is terjedőben van a „Krisenwinter”, azaz a válságtél kifejezés használata. Linzben, Felső-Ausztria fővárosában előzetes óvintézkedéseket tesznek a téli időjárásra vonatkozóan: a tervek szerint a város múzeumaiban, közösségi házaiban és közigazgatási épületeiben 20 fokra mérséklik a fűtést, ugyanerre sor kerülhet később az óvodákban és az idős otthonokban – de ezeken a helyeken „csak” a második lépésben. 23 órakor lekapcsolják továbbá a fényeket a hidakon, a templomokon, a koncerttermekben és a parkokban.

De felkészültek a hálózatüzemeltetők és a szupermarketek is az áramszünetekre – amelyek egyenes következményei a gázellátási hiánynak –, illetve az osztrák fegyveres erők is válság-forgatókönyveket és tüntetések elleni bevetést gyakorolnak.

Az ausztriai Spar áruházlánc vizsgálja azokat a terveket, amelyek szerint

ÁRAMSZÜNET ESETÉN ALACSONY ÖSSZEGÉRT ÉLELMISZERT OSZTANA A VÁSÁRLÓKNAK,

az alkalmazottak számára pedig biztonsági szabályzatot adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell viselkedniük fosztogatás, betörés és rablás esetén. Az egyik javaslat például, hogy próbálják meg elkerülni az ökölharcot…

Az osztrák fegyveres erők pedig nemrég Stájerországban gyakorolták „terrorforgatókönyvet”. Az alapszituáció az volt, hogy

EGY BÉKÉS TÜNTETÉS ERŐSZAKOSSÁ FAJUL ÉS TERRORISTÁK AZT TÁMADÁSRA HASZNÁLJÁK FEL.

Az orosz lapok eközben arról cikkeznek, hogy

EURÓPA A SZANKCIÓKKAL „SZUPERFEGYVERT” ADOTT OROSZORSZÁG KEZÉBE, ÖNMAGA ELLEN.

Kiemelt képünkön még a nürnbergi adventi vásár fényei világítanak, vajon tavaly utoljára?

Forrás és teljes cikk: Origo

Kiemelt kép: TRAVELO