A „faj” szót használta Ferenc pápa a kanadai útjáról hazatérőben adott légi interjúban. A pápa bocsánatot kérni volt az észak-amerikai országban az őslakosokkal szemben egyházi iskolákban elkövetett visszaélések miatt. A mainstream sajtó sehol nem háborodott fel a pápa szavain, ebből is látszik, hogy Orbán Viktor hasonló szóhasználatán való több napig tartó liberális sajtóhadjárat mennyire tendenciózus és a kettős mérce mennyire elterjedt.

Ferenc pápa július 24-30 közt járt Kanadában, úgymond bűnbánati zarándoklaton, hogy bocsánatot kérjen amiatt, hogy a katolikus iskolák egy része egykoron az őslakosok, főleg az inuit indiánok asszimilálásának terepei voltak. (Habár ennek fő eszköze az állami iskolarendszer volt.)

Szokásos módon a pápa interjút adott a repülő fedélzetén, ebben pedig megerősítette, hogy genocídiumnak, azaz népirtásnak tartja azt, ahogyan a kanadai őslakosokkal bántak, mikor elszakították őket szüleiktől, hogy a bentlakásos iskolákban átneveljék őket. Amikor az egyik újságíró számonkérte, hogy a kanadai beszédeiben a pápa nem használta a népirtás szót, így válaszolt:

„Igaz, nem használtam azt a szót, mert nem jutott eszembe, de leírtam a népirtást és bocsánatot kértem ezért a népirtó „munkáért”. Például ezt is elítéltem: elvenni a gyerekeket [szüleiktől],

megváltoztatni a kultúrát, megváltoztatni a gondolkozást, megváltoztatni a hagyományokat, megváltoztatni egy fajt, hogy úgy mondjam, tehát egy egész kultúrát. A népirtás egy szakszó, nem használtam, mert nem jutott eszembe, de leírtam… valóban, igen, egy népirtás [volt].”

Olasz eredetiben ez így hangzott: „È vero, non ho usato la parola perché non mi è venuta in mente, ma ho descritto il genocidio e ho chiesto scusa, perdono, per questo “lavoro” che è genocida. Per esempio ho condannato questo pure: togliere i bambini, cambiare la cultura, cambiare la mente, cambiare le tradizioni, cambiare una razza – diciamo così – tutta una cultura. Sì è una parola tecnica genocidio, io non l’ho usata perché non mi è venuta in mente, ma ho descritto… è vero, sì, sì è un genocidio.”

A sajtóbeszámolókban nem minden esetben idézik a „faj” szó használatát a pápa részéről. A La Presse francia nyelvű cikke viszont idézi: „Enlever des enfants, changer la culture, leur état d’esprit, leurs traditions — changer une race, une culture entière… oui j’utilise le mot génocide.”

Ma a kanadai lakosság 5 százaléka bennszülött. 1833-tól 1996-igközött több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolákban, melyeket keresztény felekezetek tartottak fenn. Sok gyermek éhen halt, verték őket és sokan szexuális visszaélés áldozatai lettek. Mindezt a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság „kulturális népirtásnak” nevezte. A több mint 130 ilyen iskolában becslések szerint akár hatezer gyermek is az életét veszíthette az EuroNews szerint. A 2021-ben ezen intézmények közelében feltárt több mint ezerháromszáz sír valósággal sokkolta az országot. A bizottság lényegében bocsánatkérésre szólította fel a pápát. A kanadai püspöki kar már korábban megtette ezt.

Ferenc pápa „sajnálatát, felháborodását és szégyenét” fejezte ki a római katolikus egyház számos tagjának tettei miatt, akik a kanadai bentlakásos iskolák többségét működtették és üzemeltették.

A 85 éves egyházfő „katasztrofális hibának” nevezte az iskolarendszert, és bocsánatot kért „a gonoszságért, amelyet oly sok keresztény követett el” az őslakosok ellen.

Két kanadai útja során II. János Pál pápa, 1984-ben és 1987-ben is találkozott az őslakosokkal. XVI. Benedek pápa pedig 2009-ben fogadta a Kanada Első Nemzetei Gyűlésének nagyfőnökét, Phil Fontaine-t, és már akkor kifejezte bánatát amiatt, ahogy egyes katolikus intézmények korábban bántak az őslakosokkal.

Forrás: Mandiner.hu

Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco