Az Európai Bizottság támogatni fogja, hogy az Európai Unió döntéshozatalában kibővítsék a minősített többségi szavazás alkalmazását az energetika és az éghajlatpolitika, az adózás és a szociálpolitika területén – ez derült ki az uniós végrehajtó testület Brüsszelben október 30-án bemutatott 2019. évi munkaprogramjából. Azóta e téren nem sokat változott Brüsszel álláspontja, újabban már a külpolitikára is kiterjesztették az abszolút többségi szavazás intézményét, mint ahogy az elmúlt hetek történése az is, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el, miszerint felhívja az Európai Tanácsot, hogy támogassa őket az uniós szerződések módosítását célzó felülvizsgálat megkezdéséhez, amelynek keretén belül más kérdések mellett az egyhangú döntésről minősített többséggel való döntésre kellene átállni a szankciók kivetésének kérdéskörét illetően is.

Vizsgáljuk meg most a szervezeti döntéshozatal demokráciáját érintő elképzelést, a minősített többségi szavazásra vonatkozó terveket!

Ez a szavazási mód ma a Tanácsban (a Miniszterek Tanácsában) a leggyakrabban alkalmazott forma, amely akkor kap szerepet, amikor a Tanács a rendes jogalkotási eljárásban, más néven az együttdöntési eljárásban hoz döntéseket. Tudni kell, hogy az uniós jogszabályok mintegy 80-85%‑át ezzel az eljárással fogadják el, vagyis ez az alapvető módja az uniós jogalkotásnak. A Tanács minősített többségi szavazással dönt, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a szerződések ettől eltérően rendelkeznek – valóban, ide tartoznak például az energetika, az adózás vagy a szociális élet működését befolyásoló egyes kérdések.

Kettős többség teljesülése

A minősített többség a tanácsi döntéshozatalban a „kettős többség” teljesülését jelenti, vagyis például amikor a Tanács a Bizottság javaslatáról szavaz, két alapvető feltételt kell teljesítenie: egyrészt azt, hogy a tagállamok 55%‑a (a gyakorlatban a 28 tagállamból 16) a javaslat mellett szavaz, valamint azt a fontos kritériumot, hogy a javaslatot támogató tagállamok az EU teljes népességének legalább 65%‑át képviselik. Ezt nevezik más néven ún. „kettős többségi” szabálynak.

Az ilyen szavazásoknál a blokkoló kisebbségnek legalább a Tanács négy, az Unió népességének több mint 35%‑át képviselő tagállamából kell állnia (értelemszerűen a demográfiai kitétel támasztja itt az igazi nehézséget). Vannak persze különleges esetek, például ha egy tagállam az adott szakpolitikai témájú döntéshozatalból önkéntesen kivonja magát, akkor a határozatot úgy kell elfogadottnak tekinteni, hogy a szavazó tagállamok közül a részt vevők népességének legalább 65%‑át képviselő 55% mellette szavaz. Fontos továbbá, hogy a minősített többségi szavazás esetén a tartózkodás ellenszavazatnak számít.

A nagy és a legalacsonyabb lakosságszámú országok járnak jól

A kettős többség elvének bevezetése már a kezdetek kezdetén komoly vitákat kavart, a vita valóságos alapját pedig a probléma cáfolhatatlannak tűnő matematikai természete adja. A játékelmélet egyik neves nagy-britanniai kutatója, Lionel Penrose a szavazati súly matematikai elméletének megalkotásakor már az 1950-es években arra a következtetésre jutott, hogy egy népességszámon és egy országszámon nyugvó két tényezős többségi szavazási rendszer a döntéshozatalban a nagy népességű, valamint a legalacsonyabb lakosságszámú szereplőket preferálja (két gyors példa erre: Németország és Luxemburg!).

A változtatások mindig politikai célúak

Ne is legyen illúziónk: amiként a mostani „reform”, úgy az EU-s szavazási módok korábbi változtatásai is alapvetően politikai célúak voltak: ugyanis a 2000-es évek elejére a sorozatos tagállami bővítések (a „periféria” csatlakozása) nyomán a korábbi „súlyozási” rendszer a kis és közepes országokat hozta volna előnybe, ami a nagyoknak már nem tetszett. Így a jelenlegi rendszer születése – amit főleg a hatékonyság jelszava kísért – elsősorban a közepes méretű országok formális súlyát, illetve azok befolyását volt hivatott csökkenteni – jóval nagyobb mértékben, mint az egészen kicsi tagállamokét. A minősített többségi szavazás most tervezett kiterjesztése pedig még inkább elbillentené a mérleget a nagyobb országok, a mag-Európa irányába, de hogy ezt a politika nyelvére is lefordítsuk: egyértelmű cél a renitensnek számító „visegrádiak” visszaszorítása, s közben némiképp erősödhet a kicsik, például a Benelux-törpeállam befolyása (egy pillanatra elviccelve a Bizottság tervezett húzását: tényleg minden szentnek maga felé hajlik a keze?).

Egyértelmű cél a renitensnek számító „visegrádiak” visszaszorítása

Azzal, hogy a Bizottság tervei szerint az Unióban kibővítenék a minősített többségi szavazás alkalmazását további szakterületeken vagy a külpolitikában, általánosságban tovább csökkenne az egyes tagállamok jogköre, hiszen több szabályozott területet vonnának be ebbe a vitatott döntéshozatali konstrukcióba. A közepes méretűek (köztük több kelet-közép-európai ország) politikai súlyát pedig csökkentenék – amely országoknak a szuverenitási kérdésekben érzékenyebb Egyesült Királyság nélkül a jövőben amúgy is szinte lehetetlen lenne blokkoló kisebbséget kialakítaniuk, ha a jelenlegi politikai erőviszonyok, hatalmi súlyok fennmaradását feltételezzük. Ugyanakkor: semmi sem virágzik örökké, a cicerói bölcsesség szerint.

A többség zsarnokságának egy olyan sajátos rendszere lebeg most a szemünk előtt, ahol bár nagyobb lenne a valószínűsége egy-egy tanácsi álláspont elfogadásának, a szavazati többség összehozásának, mégis, ezzel tovább mélyítenék a politikai ellentéteket, és végső soron az Unió mint intézmény demokratikus működését és legitimitását ásnák alá – s ennek a közép-, de főleg hosszú távú következményei a mai, amúgy is bizonytalan, válságok sújtotta időkben: beláthatatlanok…

A keleti tagállamok befolyása teljes megtörésének, súlyuk számottevő csökkenésének a célja a jelenlegi status quo teljes felbomlásához vezethet, a vétójog eltörlésének egyik következménye lehet továbbá, hogy a többség ezáltal még nagyobb befolyást tudna egy tagállam belpolitikájára gyakorolni. Ez pedig bizonyos értelemben a tagállami szuverenitás végét jelenthetné.

Forrás: alaptorvenyblog.hu

Fotó: Francois Walschaerts / AFP