− Megerősítem Orbán miniszterelnök szavait, miszerint Lengyelország és Magyarország útja elvált − jelentette ki pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, utalva Orbán Viktor tusványosi beszédére.

A magyar kormányfő Tusnádfürdőn úgy fogalmazott, az ukrajnai háború sokkolta a lengyel–magyar kapcsolatokat, a két ország céljai közösek, ugyanakkor, míg Magyarország két szláv nép háborújaként tekint a konfliktusra, addig a lengyelek a maguk harcának érzik azt.

Morawiecki erre reagálva elmondta, Lengyelország nem részese a háborúnak, Varsó csupán igyekszik segíteni Ukrajnának ellenállni az orosz agresszióval szemben. Hozzátette, az ukránok hősies küzdelmét fegyverekkel támogatják, ahogy teszi ezt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és szinte minden európai ország. Ennek célja pedig, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni szuverenitását − fogalmazott a lengyel kormányfő.

A teljes írás a Magyar Nemzetben olvasható.

2022 plusz:

Helyzeteket lehet más szemszögből megítélni, ehhez mindenkinek joga van, de ettől még nem biztos, hogy a barátomat meg kell tagadni. Történelmileg érthető a lengyelek „utálata” az oroszok iránt, de ha így nézzük a németek sem bántak velük jobban. Mégis odahúznak, mert ők is, ahogy számos uniós ország az USA érdekeit szolgálják. A lengyel kormány beállt a sorba, ahogy kapott az uniótól pénz (illetve ígéretet, hogy majd kapnak, de a pénz egyelőre „nem akar” megérkezni oda se), a korábbi ellenük folyó eljárásokról egy hangot sem hallani. Mint tudjuk, a pénz beszél, a kutya ugat és Mateusz Morawiecki ezt tudomásul vette, mint ahogy azt is, hogy a V4-re mindig ferde szemmel néztek az EU-ban és nyilván ezért befolyásolták a cseh és szlovák választásokat is. Persze kérdés az is, hogy a konzervatív lengyelek pozíciója meddig marad eme dörgölőzéssel.

Fotó: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski