Ezt „szeretjük” a németekben, megteszik, amit megkövetel a haza. Kiderült, hogy a németek kevesebbet zuhanyoznak az energiahiány és a megélhetési költségek emelkedése miatt. Nem hiába volt a kormány számos erre irányuló felhívása, a Bild újság megbízásából az INSA által végzett közvélemény-kutatás szerint a németek csaknem kétharmada rövidebb ideig zuhanyozik.

A felmérésben részt vevők 62 százaléka mondta, hogy csökkentette a zuhanyzási időt, és ritkábban tisztálkodik, mint néhány héttel ezelőtt, míg 35 százalékuk nem változtatott a tisztálkodási rutinján. Nem meglepő módon a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók mondták azt, hogy minden más csoportnál jelentősebb mértékben változtattak a viselkedésükön.

A válaszadók csaknem fele (45%) azt is elmondta, hogy felkészül a nehéz télre, például vészhelyzeti áramfejlesztőt vásárol. A németek szabálykövetése legendás, így azt mondják: el kell fogadniuk életszínvonaluk csökkenését, és el tudják fogadni a „jelenlegi dolgok” támogatását.

Sokan pánikszerű kályha- és tűzifavásárlással reagáltak, ami országszerte a készletek kimerüléséhez vezetett.

A hónap elején a hamburgi környezetvédelmi miniszter arra figyelmeztette a németeket, hogy az energiaválság miatt a meleg vizet be kellene osztani, és jó lenne korlátozni a szobák maximális hőmérsékletét.

A németeket már többször is felszólították: kevesebbet zuhanyozzanak, hogy energiát takarítsanak meg, sőt a Bild még egy cikket is közölt, amely szerint a kevesebb mosakodás jobb illatúvá teszi az embert. (Talán emberszagúvá?)

Egy kormányminiszter azt is állította, hogy a németeknek úgy kellene megbirkózniuk a megugró energiaköltségekkel, hogy egyszerűen kikapcsolják a fűtést, és végülis melegebb pulóvert is lehet viselni. A cikk azután jelent meg, hogy Klaus Müller, a német szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője megkérdezte honfitársait: „Vajon tényleg szükség van-e arra, hogy a hét minden napján forró vízben zuhanyozzanak – gázfűtéssel?”

Németország legnagyobb, mintegy 490 ezer ingatlannal rendelkező lakásbérbeadója az Oroszországból érkező csökkenő gázimportra válaszul olyan energiaadagolást vezetne be, amely éjszakánként leállítaná a fűtést a bérlők számára.

De természetesen nem hagyják a németeket megfagyni, több német város azt tervezi, hogy a sportcsarnokokat és kiállítótermeket „melegedőhelyként” használnák idén télen. Ide koncentrálnák (táborszerűen) a megfagyni készülő polgárokat, akik nem tudják megfizetni az egekbe szökő energiaköltségeket.

2022plusz: Vissza a középkorba! De ha már ilyen jól megy a németek butítása, akár még innovatívabb ötleteket is megvalósíthatnának. Itt ez a fránya klímaprobléma, a megoldás pedig egyszerű: csak minden második percben vegyenek levegőt, ezzel nagymértékben csökkenthetik a szén-dioxid kibocsájtást. Vagy a zuhanyozók számát.

Forrás: Mandiner

(Címkép: Jungewelt.de)