A ’90-es évek második felében Apostag a keresztény könnyűzene nyári találkozóhelyévé vált. Igazi hídépítő feladatot látott el: összekötötte a nem hívő, de jó szándékú embereket és a keresztényeket egy kellemes hangulatú hétvége keretében, amelynek során volt strandfoci, ökörsütés és bográcsozás, de a sörsátorban is üldögéltek mindig páran, egymással kötetlenül beszélgetve. A mély lelki hitbeli tartalom párosult a legnagyobb természetességgel. 2022. augusztus 13-án és 14-én a Ladik Fesztivál – 10 év kihagyás után – újra megrendezésre kerül.

Apostag a rendszerváltozás utáni magyar egyházban a lelki megújulás amolyan természetességgel megélt emblematikus helyszínévé vált. A Ladik zenei fesztivál hangulatos keretet biztosított ahhoz, hogy a keresztény fiatalok keresztényi módon mulathassanak és barátságokat kössenek egymással. Eközben pedig szólt a zene, amely leginkább Jézus Krisztus szeretetét közvetítette.

A kommunizmus idején különböző helyeken és előadók révén megszületett hazai keresztény könnyűzene a Ladik Fesztiválon méltó megszólalási fórumot kaphatott. A falusi színpadon felléptek a régi motorosok, de megmutathatták magukat az újonnan elinduló csapatok is. Idővel strandfoci és beach-hangulat fűszerezte a zenei programot sörsátorral és a helyi gazdák által, kondérokban főzött ebéddel, olykor ökörsütéssel.

Természetesen a lelki üzenet soha nem sikkadt el a jókedv megélése mellett. Beer Miklós püspök és Bábel Balázs érsek szinte a kezdetektől patronálták a rendezvényt. Akik pedig részt vettek a zenei alkalmakon, a természetesen, a hétköznapokban is megélhető hitet kapták ajándékba.

„Átitatódott az otthonunk az evangéliummal a zene révén. Lehet, hogy nem kezdett el mindenki templomba járni, de belülről változott meg pozitív irányban. Nagy lett az összetartás az emberek és a felekezetek között. Felvállalhatóvá, emberközelivé vált a kereszténység. Ezen kívül a zenekarok megmutathatták, hogy mit tudnak. Erre nem mindenkinek volt lehetősége. Igazi keresztény könnyűzenei fórumot teremtettünk” – mondta a Pengetőnek Valaczka János, a hajdani apostagi Ladik Zenei Fesztivál főszervezője.

Elkerülhetetlen, hogy ne kerüljünk nosztalgikus hangulatba, amikor tíz évnyi szünet után idén újra koncertekkel és előadásokkal, no meg persze sok jókedvvel és játékkal az apostagi szervezők újra „vízre teszik” a Ladikot. A fellépők között a hazai keresztény könnyűzene legnagyobbjai közül válogathatunk: Sillye Jenő, Borka Zsolt, Csiszér László, Varga Attila. A szombati koncertek 17:30 órakor kezdődnek. A rendezvényre a belépés díjtalan. Bővebb információt a Ladik honlapján találhatunk.

Forrás: Vasárnap.hu/Gável András

(Címkép forrás: Facebook)