Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel kész minden segítséget megadni Ukrajnának – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a nyugat-ukrajnai Lembergben, a város polgármesterével folytatott találkozón.

Magyar Levente elmondta, Magyarország kész nagy számban befogadni és ápolni sérült ukrán gyerekeket és sebesült katonákat, valamint folytatja azt az ösztöndíjprogramot is, aminek keretében több ezer olyan ukrán felsőoktatási hallgatót tud fogadni, akinek el kellett hagynia a szülőföldjét, vagy meg kellett szakítani a tanulmányait.

Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország kész kiterjeszteni a humanitárius segélyprogramot még több vonatkozásban, Lembergben már van is irodája az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

Lemberg polgármestere, Andrij Szadovij megköszönte Magyarország támogatását és jelezte, hogy készen állnak az Ökumenikus Segélyszervezet nyugat-ukrajnai irodájával is az együttműködésre.

A magyar külügyminisztérium államtitkára találkozott Makszim Kozickijjal is, a megye katonai kormányzójával, akit tájékoztatott a Magyarország által felajánlott lehetőségekről. A kormányzó háláját fejezte ki Magyarországnak, amiért befogadott egymillió ukrán menekültet.

Forrás: MTI

Fotó: kormány.hu