Surányi György volt jegybankelnök elmélkedett nemrég Friderikusz Sándor podcastjában. Jók ezek a leharcolt alakokkal készített beszélgetések, megerősítik az embert abban, kik azok, akiknek újbóli szereplésétől a Jóisten mentse meg ezt a sokat szenvedett nemzetet. Surányi kiváló példa.

A monetáris ember legemlékezetesebb attrakciója az volt, amikor eladta a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének zömét (65 tonnából hatvankettőt). Igaz, ez akkoriban, a nosztalgikus Horn-korszakban nem keltett különösebb megütközést, szép szervesen illeszkedett a haza kiárusításába belefeledkezett „szakértők” munkásságába.

Óh, azok a legendás idők! Két számjegyűre duzzadt infláció, munkanélküliség, a zsákutca végén pedig a „megoldás”, a megmentőt alakító IMF… Surányi – elvtársaihoz hasonlóan – mindenhez (is) ért. (A sejtelmes Bilderberg-csoport is meg-meghívja a szeánszaira.)

Nagy kár, hogy a nemzeti bank volt elnöke „értékes tudását” csak azóta kamatoztatja, amióta már nem vezeti a jegybankot.

Varga Mihály pénzügyminiszter kicsit másképp látja: „Surányi György egy elkésett katasztrófaturista, aki hallotta, hogy valahol baleset történt, de mire odaért, már se roncsok, se sérültek.”

Az „aranyember” most azt magyarázta, hogy meg kellene szüntetni a rezsicsökkentést és a benzinárstopot idehaza, és be kellene vezetni a világpiaci energiaárakat. Bőven elég, ha az emberek csak 19 fokra fűtik fel a lakást, az autópályán pedig nem kell tövig nyomni a pedált, 110 kilométeres tempó éppen elég.

Az a baj, magyarázza, hogy a rezsicsökkentés nem neveli meg kellően a magyar társadalmat. Márpedig a népet nevelni kell. (Ezt mintha már hallottuk volna. Csak nem az átkosban?)

Én a kommentelővel értek egyet: „Személyes példamutatás, elvtársak! Luxust beadni a közösbe, és akkor mehet a rizsa a spórolásról.”

Forrás: Magyar Nemzet/Pilhál György

Kiemelt kép: MTI/PestiSrácok