Az Awake fesztivál városi kiadását tartják a hétvégén Marosvásárhelyen, amelynek részeként koncertek, kerekasztal-beszélgetések is lesznek. A belépés ingyenes, de egy sor feltételhez kötött.

A marosvásárhelyi várban két színpaddal, Tápláld az elméd beszélgetésekkel, egyedi fényinstallációkkal várják a közönséget július 8-10 között délutánonként, de lesz bazár is, ahol egyedi ékszereket, ruhákat, használati tárgyakat lehet megnézni, megvásárolni.

A szervezők tájékoztatása szerint pénteken vissza lehet nézni felvételről a 2018-ban a gernyeszegi Teleki Kastélyban tartott Awake fesztiválon fellépő Vita de Vie együttes koncertjét, amelyen a marosvásárhelyi filharmonikusokkal közösen kápráztatták el a közönséget. Szombaton 19 óra 30 perctől a nagyszínpadon  a Flatsharks, majd a JazzyBIT koncertezik, 20 óra 45 perctől a sZempöl, majd az estét Akua Naru koncertje zárja.

Vasárnap 18 óra 30 perctől a Koszika & The HotShots nyitja a bulit, őket követi a Gramofone, a Jazzbois és végül a Deliric X Silent Strike & Muse Quartet koncert.  A kisszínpadon mindhárom este lemezlovasok szórakoztatják az érdeklődőket. Ahogy a korábbi kiadásokon is megszokhattuk az Awake fesztiválon nemcsak zenére fektetik a hangsúlyt, igazi közösségi eseményt szerveznek. Így a koncertek mellett idén is lesznek társasjáték napok, de bemutatkoznak a vásárhelyi tetoválóművészek is, de megismerhetjük azt a tortaműhelyt amely a román királyi családnak is biztosítja az édességet.

Forrás és kép: Szekelyhon

Szerző: Simon Virág