Mint emlékezetes a választások előtt néhány nappal kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban. Akkor a Transtelex és a hvg.hu tudósítása szerint is jól látható, hogy a szavazási lapokon kivétel nélkül az ellenzékre leadott szavazatok voltak. Mint az MTI írta a Maros Megyei Rendőrség a helyszínen vizsgálódott, és összegyűjtötte a bizonyítékokat.

A Krónika hírportál viszont tegnap arról számolt be, hogy ugyan még zajlik a nyomozás a Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében, de a Maros megyei ügyészség feltételezése szerint a sajtó számára megrendezett színjátékról van szó.

Mint olvasható, erről Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője beszélt a Népszava című magyarországi ellenzéki lap megkeresésére. A szóvivő megerősítette azt a korábban napvilágot látott sajtóinformációt, miszerint tizenhárom kitöltött szavazólapról és néhány üres borítékról van szó. Mint mondta, az eddigi vizsgálatok nem vezettek eredményre, mivel a helyszínen nincsenek térfigyelő kamerák, a részben megégetett, tönkretett papírok rendkívül szennyezettek voltak, ujjlenyomatokat sem találtak rajtuk.

A sérült maradványokat tovább küldték Bukarestbe biokriminalisztikai vizsgálatokra. Mircea Galina elmondása szerint a szavazólapok és borítékok Maros és Hargita megye területéről bárhonnan származhattak. Úgy tűnik, nem érvényes szavazatokról van szó, az azonosító adatok hiányosak. Feltételezhetően postaládákból kiszedett levélcsomagokat töltöttek ki, majd semmisítettek meg, üres, kidobott borítékokat gyűjtöttek össze, az egészet a sajtó számára rendezték meg. Hogy ki áll a történtek mögött, ki vagy kik voltak a rendezők, arra talán a biokriminalisztikai vizsgálat segít választ adni.

Forrás: krónika online

Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság