„Nem volt az olyan régen” – fogalmazott a Mandinernek Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) alapítója Gyöngyösi Márton hírhedt, a zsidók listázását felvető botránya kapcsán. Róna szerint a huszadik század tragédiái tükrében az egész zsidó világ felkapta a fejét Gyöngyösi felháborító mondataira.

„Amikor egy párt ma a demokráciát jelképező parlamentben képes megválasztani egy olyan embert vezetőnek, aki nemrég még listázni akarta a zsidóságot, alig hetven évvel a holokauszt után, nehéz szóhoz jutni. Ennek ugyanis nem lenne szabad megtörténnie, ez erkölcsileg egész egyszerűen vállalhatatlan” – fogalmazott a Zsima elnöke.

Ismeretes: Gyöngyösit a minap a Jobbik elnökének választották, miután Jakab Péter – nem sokkal újraválasztása után – kénytelen volt lemondani a posztról. Utódja a párt EP-képviselője, aki 2012-ben, még parlamenti honatyaként a következőket mondta az Országházban: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.”

A kijelentés miatt a Jobbikon kívüli pártok egységesen álltak ki az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen, még közös tüntetést tartottak a Kossuth téren, ahol egymás után szólalt fel mások mellett Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Rogán Antal.

Gyöngyösi szerint ma már csak a „pártsajtó” foglalkozik ezzel az üggyel, ő egyébként Európa-párti, értékelvű, önazonos, a saját elveit felvállaló Jobbikot ígér, hangsúlyozva, hogy a „magyar emberek problémáira és a nemzeti sorskérdésekre reagálva kívánnak kiutat kínálni napjaink problémáiból”.

Forrás: MTI

Résztvevők a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráción a fővárosi Kossuth Lajos téren 2012. december 2-án, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezésében. (MTI/Beliczay László)

Csakhogy a Magyarhoni Zsidó Imaegylet vezetője lapunknak most felidézte: mély sebeket szakított fel és komoly fájdalmat okozott akkor Gyöngyösi botrányos kijelentése. A főrabbi kitért arra is, hogy a

„mostani választási kampány során komoly félelemmel és aggodalommal konstatáltuk, hogy olyan szövetség születtek politikai alapon, amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk: egy antiszemita irányvonalú párttal fogott össze a baloldal”.

A Zsima szerint a Jobbik a mai napig antiszemita, rasszista kommunikációt hordozhat, ezért továbbra is elfogadhatatlan. Ezért újra és újra hitet kell tenni amellett, hogy senkit sem szabad kirekeszteni a társadalomból.

A Tett és Védelem Alapítvány álláspontja sem változott a Jobbikkal kapcsolatban

Megkeresésünkre reagált a Tett és Védelem Alapítvány titkára, Szalai Kálmán is. Hangsúlyozta:

A Jobbik neve végérvényesen összeforrt a rasszizmussal, zsidó- és cigányellenességgel,

melyet az elmúlt évek látszólagos mérséklődése sem volt képes megmásítani. A választásra összetákolt politikai szövetségkötése azokkal, akik korábban a leghangosabb elítélői és ellenzői voltak a Jobbik kirekesztő politikájának, kizárólag a politikai haszonszerzést szolgálta, melyről a választók egyértelműen elmondták a véleményüket: egyharmadra zsugorították ezen politika erők szereplőinek parlamenti jelenlétét.”

Szalai hozzátette, Gyöngyösi személye, akinek a kijelentésével kapcsolatos bocsánatkérése inkább maszatolásnak volt csak nevezhető, a Jobbik régi idők zsákutcás politikájának visszatérését vetíti előre,

ezért a TEV álláspontja mit sem változott: a Jobbik akkor teljesíti be politikai küldetését, ha bejelenti megszűnését, és feloszlatja önmagát!

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: YouTube