Magyarország összesen 3,5 milliárd forintos támogatást nyújt a háború sújtotta Ukrajnának – derül ki a Magyar Közlönyben péntek este megjelent kormányhatározatból, melyet Orbán Viktor miniszterelnök jegyez.

A határozatban olvashatók szerint a kormány „egyetért azzal, hogy Magyarország a szolidaritás jegyében további támogatást biztosítson Ukrajnának”.

Több milliárd forintos támogatás 

A támogatást két célra,

az ország belső menekültjeinek segítésére, a másodikat az infrastruktúra újjáépítésére küldik.

A részletekből kiderül, a menekültek megsegítésére 875 millió forintot küld Magyarország, ennek első felét az idei költségvetésből küldik el, a másodikat jövőre. Az újjáépítésre 2,625 milliárd forintot szán Magyarország, és ezt is két részletben küldik.

A kormányhatározatban olvasható az is, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell gondoskodnia a támogatással kapcsolatos feladatok „teljes körű előkészítéséről, koordinálásáról, valamint megvalósításáról”.

***

2022plusz: őszintén reméljük, hogy az utolsó fillér is célba ér és rendeltetésszerűen lesz felhasználva!

Fotó: Nézőpont Intézet