Az elnöki pozícióért Ander Balázs, Földi István és Gyöngyösi Márton indultak.

Gyöngyösi Mártont, a Jobbik Európai Parlamenti képviselőjét választották meg a párt új elnökének elnökének – adta hírül a Telex a párt sajtóközleménye alapján. Az elnöki pozícióért Ander Balázs, Földi István és Gyöngyösi Márton indultak. Azért kellett új elnököt választani, mert a Jobbik tavasszal két évre bizalmat szavazott Jakab Péternek,

a politikus egy hónappal később a párton belüli belharcok miatt lemondott.

A párt az elnökválasztás után a  Facebook-oldalán élő videóban számolt be az eredményekről, valamint az új elnök, Gyöngyi Márton is megszólalt. A korábban zsidókat listázni akaró politikus a szavazatok 68 százalékával lett a Jobbik új elnöke. Gyöngyösi beszédében köszönetet mondott a tagság támogatásának, valamint megköszönte a többi elnök-jelöltnek a tisztességes versenyt.

„Konzervatív párt”

Gyöngyösi elmondta, hogy a tisztújítás izgalmai után a tagság arra vágyik, hogy „újra munkához lássunk, és újra építkezzünk. Én erre hívok fel minden tagot a Jobbikban”. A zsidókat listázni akaró politikus leszögezte, hogy egy nemzeti-konzervatív pártot szeretne építeni. Úgy véli, hogy ma Magyarországon nincsen valódi nemzeti-konzervatív párt a politikai palettán. Azt is elmondta, hogy a Jobbik egy Európa párti alakulat lesz a következő időszakban. A politikus ezután kifejtette: „Én egy értékelvű Jobbikot szeretnék látni, amely hiteles, önazonos, és felvállalja saját elképzeléseit”.

Gyöngyösi beszédét az alábbiakban tekintheti meg:

Kiemelt kép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 16-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)