Az Erdélyi Ferences Rendtartomány kiáll a szerzetes mellett, de szétnézne a Dévai Szent Ferenc Alapítvány háza táján, miután az egyik nevelőt 30 év börtönre ítélték alapfokon.

Ott tartottunk, hogy megszületett az alapfokú ítélet az árvaházi gyermekbántalmazások ügyében, Böjte Csaba szerzetes pedig felszólította a kollégáit, bárki bármilyen rendellenességet lát, tapasztal az alapítvány intézményeiben, azonnal jelezzék neki.

Ma kiderült, az Erdélyi Ferences Rendtartomány belső vizsgálatot indít a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, levonja a konzekvenciákat és még nagyobb elővigyázatossággal folytatja a munkáját – ezt Urbán Erik, a ferences rend erdélyi tartományfőnöke jelentette be a Romkat.ro-nak.

Urbán Erik a római katolikus hírportálnak azt mondta, Böjte Csaba testvérrel rendszeresen konzultált az ügyről, és teljes mértékben az állami törvények, a rendőrségi kivizsgálás során a nyomozók, a bírósági fázisban az ügyvéd rendelkezései szerint jártak el, alávetették magukat a szükséges eljárásnak.

„Egyetlen, eléggé el nem ítélhető bűnös gaztettei a harminc év minden napjának minden jó cselekedetét, sok ártatlan, önzetlen ember áldozatos munkáját, a felépített védőháló egészét nem teheti semmissé

– mondta Urbán Erik.

Mint ismeretes, alapfokon 30 év letöltendő börtönre ítélték a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik nevelőjét, aki tíz éven át gyerekeket erőszakolt meg és bántalmazott a ferences szerzetes által vezetett alapítvány intézményeiben. Az ügyről itt írt részletesebben a Főtér.

Főtér

Kiemelt kép: Biró István | MTI/MTVA