Az év EP-képviselőjének választották Cseh Katalint, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselőjét és Ujhelyi Istvánt, az MSZP EP- képviselőjét – írja az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine Twitter-oldalán csütörtökön.

Az elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át évente. A politikusok több kategóriában versenyeznek, akiket magánszemélyek, képviselők, érdekvédelmi- és civil szervezetek is jelölhetnek. A beérkezett jelölésekből több kategóriában választanak ki egy-egy EP-képviselőt az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölésüket.

Cseh Katalin, a koronavírus-szakértő

Cseh Katalin a koronavírus okozta válságra adott válaszok kategóriában nyerte el az elismerést.

“Rengeteget jelent ez a díj, az, hogy a munkámat így is elismeritek, köszönöm. A továbbiakban is egy erősebb és egységesebb Európáért, az emberekért fogok dolgozni, azért, hogy az Európai Unió egy ellenálló és a kihívásokra valós válaszokat adó közösség legyen”

– írta Twitter-üzenetében az EP-képviselő.

Ujhelyi ismeretlen oldalai: infrastruktúra, közlekedés és turizmus

Ujhelyi István idén az infrastruktúra, közlekedés és turizmus kategóriában nyerte el a díjat, elsősorban az ingyenes InterRail-bérletprogram megvalósítása és fejlesztése terén kifejtett munkája, valamint az EP szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként a koronavírus-járvány miatt erősen érintett turisztikai ágazat érdekében végzett munkája elismeréseként. Az MSZP politikusa 2017-ben a közlekedés kategóriában is elnyerte az elismerést.

Ujhelyi István az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a díj elnyerése

“a legfontosabb visszaigazolásai a brüsszeli munkám eredményességének”.

Szavai szerint egyértelműen elismerték Brüsszelben, hogy a magyar emberek képviseletében számos úttörő programot, így például az Európai Egészségügyi Uniót, az ingyenes InterRail-bérletprogramot, vagy épp a turisztikai szakmai szervezetek együttműködését megerősítő, az ágazatnak végre érdemi, európai figyelmet hozó kezdeményezéseket sikerült az asztalra tennie – tette hozzá Ujhelyi István.

MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor