Visszatér Sepsiszentgyörgy népszerű rendezvénye. A szervezők megerősítették: 2022-ben újra látható lesz a Sepsi Arénában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amelyet öt alkalommal játszanak augusztusban.

Nem kétség, hogy ez az előadás mind a szervezők, mind az előadók, mind a közönség számára a tavalyi év kitüntetett produkciója volt. Az augusztusi, csak erdélyi és székelyföldi közreműködőkkel megvalósult bemutatók után egyfajta követelmény lett, hogy 2022-ben újra látható legyen, így a szervezők nagy büszkeséggel közölték, hogy idén is az a 405 fő áll majd színpadra vagy dolgozik a kulisszák mögött, akikkel tavaly sikerre vitték a rockoperát. Orza Călin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető, Cserkész Emese énekkorrepetitor, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában.

Öt alkalommal, augusztus 20. és 24. között játsszák újra a székelyföldi nagyprodukciót, amelyen ezúttal is közreműködik „a világ legjobb rockzenekara”, azaz Pál Gábor (dobok), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Lőrincz Imre (ritmusgitár), Makkai Kálmán (szólógitár), Pál Zakariás (zongora, orgona) és Sztakics István Attila (szintetizátorok), mellettük a Háromszék Táncegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a 32 tagú szimfonikus zenekar és a válogatott énekkar. Dancs Zsolt producer úgy véli: a már említett 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk, ne a produkciót kelljen utaztatni.

Forrás és kép: Szekelyhon.ro