Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, hogy felmenti „bűnei” alól azt az egykori washingtoni középiskolai fociedzőt, akinek szokása volt a meccsek után a pályán imádkozni – vagy egyedül, vagy a diákjaival.

A Legfelsőbb Bíróság hétfőn 6-3-as ítéletében kimondta, hogy Joe Kennedy edzőnek az a lehetősége, hogy imádkozzon a pálya szélén, az a szólásszabadság klauzulája alá tartozik. Megsértették az első alkotmánymódosításhoz fűződő jogait, miután az iskolai körzet szabadságra küldte, majd később elbocsátotta, továbbá eltiltotta a futballprogramban való részvételtől csak azért, mert a mérkőzések után a pályán, a diákok szeme láttára 15 másodpercig imádkozott csendesen.

Kezdetben a szövetségi kerületi bíróság helybenhagyta Kennedy edző elbocsátását. A fellebbezés során három bíróból álló testülete arra a következtetésre jutott, hogy mivel Kennedy edzőt a diákok és a szurkolók láthatták, amint vallási megnyilvánulást gyakorol, az iskola jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát, és a csendes ima nem élvez alkotmányos védelmet.

2019 januárjában az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elutasította Kennedy edző ügyének felülvizsgálatát, de az ügy visszakerült a kerületi bírósághoz, hogy megválaszoljon néhány, a bírák által felvetett kérdést. Az újbóli tárgyalás során ismét Kennedy ellen döntöttek, így ment az ügy a Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához.

Megfogadtam Istennek, hogy minden futballmeccs után hálát fogok adni neki, akár győzünk, akár veszítünk” – emlékezett vissza az edző. Hozzá pedig pár gyerek csatlakozott, ez pedig 8 éven keresztül zavartalanul így ment. „Aztán valaki panaszt tett, és vizsgálatot indítottak.” – jegyezte meg.

Az ítélethirdetést követően a következőket mondta: „egyszerűen hihetetlenül jó tudni, hogy nem tettem semmi rosszat. Minden, amit tettem, rendben volt.”

A 888.hu teljes cikke itt olvasható.

Kép: Pixabay