Alexander de Croo a gázhiány miatt aggódik.

Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk
– fogalmazott Alexander De Croo.
Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban – hangsúlyozta – hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.
Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak”
– fogalmazott.
Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.
Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta: ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.
MTI
Nyitó képünkön: Alexander de Croo belga miniszterelnök Fotó:   Ludovic Marin / AFP