A 822 oldalas dokumentumgyűjteményt Budapest Főváros Levéltára közösen jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadóval és a Nemzeti Emlékezet Bizottságával. A kötet alcíme: Levéltári iratok és dokumentumok.

A kötethez előszót író Kenyeres István főigazgató elmondta, hogy sokoldalú összefogás és kiterjedt munka végeredménye a mű. 2013-ban a Külügyminisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósult meg a Fővárosi Levéltár első projektje, amelynek konkrét célja a Kárpátaljai Területi Levéltár Beregszászi Levéltára veszélyeztetett helyzetben lévő anyagainak a megmentése volt. A feladatot 2015-re teljesítették. Ezen előzmények után javasolta a könyvbemutatón is jelen lévő Tóth István akkori beregszászi főkonzul a kötet kiadását.

Braslavec Viktor, a Kárpáti Kiadó igazgatója örömét fejezte ki, hogy impozáns művet sikerült megjelentetni, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1990-es évek elején – amikor a KGB anyagainak a túlnyomó részét például a balti országokból és Kazahsztánból vagy elszállították a moszkvai központi levéltárakba, vagy megsemmisítették, addig Ukrajnában a nagyobb részük majdnem érintetlenül megmaradt. A központtal ebben az időben a kapcsolat jónak volt mondható, így a moszkvai levéltárakban is viszonylag könnyen jutottak hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyeknek jelentős részét a mostani kötetben közre is adták.

Olekszij Korszun, a kötet szerkesztője családját is sújtotta a holodomor, de a sors úgy hozta, hogy a KGB munkatársa lett. 1981-től került Kárpátaljára, és miután eredetileg történelem szakon végzett, a KGB kárpátaljai igazgatóhelyetteseként 1989-ben lakossági fórumokon szembesült azokkal az emberi tragédiákkal, amelyek a helyi magyarságot és németséget 1944 őszétől kezdve érték.

Olekszij Korszun elmondta, hogy a 4. Ukrán Front csapataival Kárpátaljára érkező különböző szovjet belbiztonsági szervezetek, így a SZMERS és az NKVD alakulatai azonnal elkezdték tevékenységüket. Bárkit elvihettek, akit akartak, és a helyi, főként német és magyar lakosságot attól függetlenül kezelték hadifogolyként, hogy a valóságban részt vettek-e egyáltalán a háborúban.

Kosztyó Gyula történész, a Clio Intézet munkatársa a magyar kiadáshoz írt előszavában megjegyzi, hogy a Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja 1944. szeptember 27-én jelent meg a Tatár-hágó térségében és egy hónap alatt elfoglalta Kárpátalját. Problémát jelentett, hogy a Kárpátalja soha nem tartozott sem Oroszországhoz, sem a Szovjetunióhoz, ezért a helyi ruszin lakosságot ukránnak tekintették, így aztán úgymond „újraegyesíthették” Szovjet-Ukrajnával, jóllehet kétségtelen, hogy sokan voltak, akik a helyi ruszinok között a szovjet hatóságokat támogatták.

De nemcsak a szovjet hadsereg egységei jelentek meg Kárpátalján, hanem 1944. október 24-én a londoni emigráns csehszlovák kormány megbízottjai is ugyanígy! A miniszteri rangú František Němec vezetésével kiáltványt fogalmaztak meg és hozzáfogtak, hogy újjászervezzék az első bécsi döntés előtti törvények szerinti csehszlovák polgári közigazgatást Kárpátalján.

Huszton 1944 novemberében még népgyűlést is szerveztek. A hihetetlen gyorsasággal létrejött kommunista pártszervezetek viszont 1944. november 13-án Munkácson tartottak tanácskozást, és 1944. november 19-én határozatot fogadtak el „Kárpátontúl Ukrajnával való újraegyesüléséről”. A Kárpátontúli Ukrajna Néptanácsa 1944. december 5-én memorandumot intézett Beneš elnökhöz és a londoni emigráns kormányhoz, amelyben felszólították őket, hogy meghatalmazottaik hagyják el Kárpátalja területét, amelyet ettől kezdve ők következetesen Kárpátontúlnak neveztek. 1945 januárjának elejére a londoni emigráns kormány megbízottai ennek a kérésnek eleget is tettek. A terület szovjetizálása tehát már a Vörös Hadsereg megjelenésének a napján megkezdődött. Sokkal hamarabb került itt sor az államosításokra, mint a térségben másutt. A csehszlovák kormánnyal 1945. június 29-én a Szovjetunió a terület átadásáról aláírt egy szerződést, amelyet Prágában 1945. augusztus 23-án ratifikáltak. Az egyezmény 1946. január 30-án lépett életbe, de 1946. január 22-én már a SZU Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége 218. számú rendeletével létrehozta a Kárpátontúli területet Ungvár székhellyel.

Ezzel megszüntették Kárpátalja önkormányzatát, és az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársaság egyik megyéjévé vált.

Forrás: felvidek.ma/Gecse Géza

(Címképen: Megemlékezés a szolyvai internáló tábornál. Kép: kulhonimagyarok.hu)