Augusztus 5-e és 7-e között Ipolyszécsényke ad otthont a VII. Palóc Világtalálkozónak. A Palócföld és a magyar közösség számára is jelentős eseményt első alkalommal szervezik meg felvidéki településen.

A világtalálkozó előkészületei már huzamosabb ideje zajlanak, központi egyeztetések mellett már meghirdették az rendezvényfolyamhoz kapcsolódó felhívásokat is. Az esemény főszervezője a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, magyarországi főpartnere a Tarr Lőrinc Baráti Kör.

Az előkészületekről, a programtervről, valamint a fejlesztésekről a Felvidék.ma portálnak Kliment Éva, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának a titkára számolt be.

A háromnapos eseményfolyam igen színes programot kínál. Pénteken például kiállításmegnyitók lesznek, ekkor zajlik majd a Kék pántlika népi ének-, népmesemondó- és népzenei verseny. Palócokról szóló konferenciára is sor kerül. Augusztus 6-án, szombaton két színpadon folyamatosan zajlanak a programok. Hagyományőrző csoportok kultúrműsora mellett kézműves vásár, gyermekprogramok, íjász-, solymász- és lovas bemutató, író-olvasó találkozó, gasztronómiai fesztivál várja a látogatókat. Mindezek mellett palóc lakodalmas, Ismerős Arcok-koncert és táncház is lesz. Vasárnap Ipolybalogon folytatódik a világtalálkozó programja. Az ünnepi szentmise után délután a Kálvária-dombon adnak kultúrműsort a világtalálkozó fellépői.

Két év kényszerszünet után kerül megrendezésre a világtalálkozó, ráadásul először az anyaországon kívül. Elképzeléseink szerint két lehetőség van: az eddigiekhez képest vagy kevesen lesznek, mert már elszoktak a közösségi élettől, vagy pedig sokan, mert az emberek vágynak rá, hogy személyes kapcsolatuk legyen a kultúrával. Nagyon reméljük, hogy az utóbbi lesz igaz. Eddig 31 csoport jelentkezett be, több mint 400 személlyel, de ha a különböző programokra való jelentkezést nézzük, már csaknem 100 jelentkezésünk van, ami bizony jócskán meghaladja az 500 főt.

Szerencsére vannak szép számmal, akik segítik az előkészületeket, főleg a Csemadok-tagok, akikre mindig lehet számítani. Az önkormányzat szintén igyekszik méltó helyet biztosítani a Palóc Világtalálkozónak. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy akik több mint egy éve nem jártak a faluban, pontosabban a falunak azon a részén, ahol a világtalálkozó nagy része lesz, igencsak meg fognak lepődni.

A nemrég felújított kastély környéke új aszfaltburkolatot kapott, de a parkban is jelentős változások, felújítási munkálatok zajlanak. Persze akad még bőven tennivaló. Önkéntes munkát hirdettünk nem egy-két napra, hiszen szinte július végéig van teendő, sőt egészen augusztus 10-ig, hiszen a rendezvény után is akad még munka. A lényeg, hogy főszervezőként levélben kértük járásunk magyarok által lakott településeinek önkormányzatait, Csemadok-alapszervezeteit, hogy ki miben tudja, segítse az előkészületeket. Eddig pár helyről már kaptunk visszajelzést, melyet ezúton is köszönünk.

A Szent Korona Ünnepen a szentmise főcelebránsa dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek lesz, akinek személye nagyban emeli e jeles esemény színvonalát. A hagyományos programokon kívül a bíboros úr megszenteli Esterházy János Erzsébet-parkban felállítandó mellszobrát. Az ünnepi szentmise után, a délutáni kulturális programot szintén mi, a világtalálkozó szervezői biztosítjuk, amelynek végén hivatalosan is lezárjuk a VII. Palóc Világtalálkozót.

Forrás, teljes cikk és kiemelt kép: felvidek.ma