Mindentől eldurran az agya, ami nem „román szimbólum”.

Nyáron meleg van, a nap keleten kel, a szélsőséges Dan Tanasă pedig magyar vonatkozású jelképek ellen indít támadást, aminek a bíróságok zömmel helyet is adnak – így telnek a normális hétköznapok 2022-ben az EU-tag Romániában, a nemzeti kisebbségek paradicsomában.

A magyargyűlölő feljelentőbajnok, aki „civilből” a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjévé avanzsált, szokás szerint a magyarellenes küzdelme állomásait naplószerűen rögzítő blogján tudatta, hogy a Brassó megyei ítélőtábla alapfokú ítéletében

semmissé nyilvánította azt a tavaly szeptember 15-i kormányrendeletet,

amellyel az RMDSZ javaslata nyomán még Florin Cîțu miniszterelnöksége idején elfogadták Kovászna megye hivatalos zászlaját.

Korábban Sepsiszentgyörgy zászlaja ügyében is hasonló bírósági ítélet született.

A zászló miatt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű szélsőséges szervezet perelte be a kormányt, a perbe pedig a Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott, persze nem a kormány oldalán.

Kifogásuk a szokásos: hiányolják a románokat megjelenítő szimbólumokat a zászlóról, bármik is legyenek azok.

Tanasă bejegyzésében arról delirál egy sort, hogy az általa Vlagyimir Putyin lelkes szövetségesének képzelt Orbán Viktor vezette

Magyarország egy revizionista offenzíva részeként az RMDSZ segítségével „elmagyarosítaná” az erdélyi hivatalos jelképeket.

Ezen torz gondolatmenet mentén amolyan érzelmi zsarolással is próbálkozik: felszólította Nicolae Ciucă miniszterelnököt – akit a román hadsereg tábornokaként emleget –, hogy a kormány ne fellebbezzen az alapfokú ítélet ellen, az ugyanis csak Magyarország revizionista érdekeit szolgálná.

Nem akármilyen párhuzamos valóságot képes kitalálni, annyi szent.

Forrás és kiemelt kép: Foter.ro