Kádár János 1989. június 16-án öltözködni kezdett. Mikor megkérdezte a felesége – az élet-halál hölgye – Mariska néni a demens diktátort: hová megy, állítólag azt válaszolta: megy az Imre temetésére. Erről alig tudta az asszony és a felügyelői lebeszélni.

Nyilván elfelejtette, hogy 33 évig épp az ő utasítására feküdtek – de nem nyugodtak – jeltelen sírban, szögesdróttal összekötözve, arccal lefelé azok, akiket – sokadmagukkal együtt kivégeztetett.

Tudta ő, hogy mártírt csinált így belőlük és nyilván azt is sejtette, hogy egyszer, ha eljön az idő el fogják temetni tisztességgel őket. Ezért hatalma csúcsán az eseményekre és a mártírokra való emlékezést betiltotta.

Két tabu volt: az 1956-os forradalom és szabadságharc – azaz a sajnálatos ellenforradalmi események – és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg.

Aztán mikor eljött az elszámolás kora a két kommunista közül az egyik a terror és a megtorlás, a másik a szabadság szimbólumává vált.

Persze nem csak az „Imre”, hanem a kommunizmus temetésére is készülhetett az „Öreg”, talán ő maga sem sejtette, hogy rendszere nem fog ízzé-porrá törni, ahogy megérdemelte volna, hanem szépen lassan az ő neveltjeivel és utódaival együtt átcsusszan a szabadság birodalmába. A rendszerváltóknak nem tetszett forradalmat csinálni, mint a pesti srácoknak annak idején.

Nem véletlenül mondta szinte

váteszi látással Orbán Viktor, hogy a hatodik koporsóban az ő ifjúságuk fekszik. „Valójában akkor, 1956-ban vették el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

Egész életükben az átcsusszant, különböző módon inkarnálódott, sárkány-fejével itt-ott lángokat fújó kommunisták ellen kénytelenek harcolni, akik jól beásták magukat a gazdasági-politikai sáncok mögé. A közel félmilliós nómenklatúra kiváló pozíciókba mentette át a hatalmát és a mai napig nem lehet miattuk egy tisztességes szociáldemokrata bázist sem kiépíteni.

A szociáldemokratákat leszalámizták, maradékaikat 1989-ben szétszórták vagy megvették. Felismerték azt is, hogy az új irányvonal az egyre inkább diktatúrába forduló liberalizmus útja és amikor eljött az idő a régi kommunista Medgyessy elvtársat megpuccsolva, a klán Gyurcsány Ferenc vezetésével visszavette a hatalmat. Azonban elkövettek egy „Apró” hibát.

Jó szokásuknak megfelelően belelövettek a népbe és meg is kardlapoztatták őket 2006-ban. Példát akartak statuálni, mint az 1956-os forradalom után.

Csakhogy már nem volt itt a szovjet hadsereg és a népakarat elsöpörte őket 2010-ben. Hiába próbáltak – mellesleg nem sikertelenül – új gazdát találni, a magyar nép többször értésükre adta – négy szabad és a nemzeti oldal elsöprő erejű választási sikere révén-, hogy nagyon nem kérnek belőlük, sem a liberális-globális új eszméikből.

Hiába tűzték zászlójukra Soros képét, a brüsszeli bürokrácia kulisszái mögé is hiába bújnak. Látlak Káin – mondta az Úr, nem bújhatsz el előlem!

Kádárt nem engedték ki Nagy Imre temetésére. Azóta valaki főtitkári koponyáját is ellopta, talán egy titkos szekta ereklyeként rejtegeti, ahogy szelleme ma is kísért a baloldalon.

 

Kiemelt kép: AFP