Május 24-i véleménycikkünkben, a majomhimlő európai megjelenésekor azt írtuk, hogy „kíváncsian várjuk, a progresszív Nyugat mikor tiltja meg, hogy a majomhimlőt majomhimlőnek nevezzük”.

És hogy miért? Idézzük magunkat:

„Csak mert az politikailag inkorrekt, kirekesztő, ráadásul, ha mindez nem volna elég, még dehumanizál is. De leginkább azért, mert „ez a csacska himlő mostanság túlnyomó többségben a meleg és biszexuális férfiakat támadja, tisztára, mint annak idején a GRID, pardon, az AIDS, csak nem annyira halálos.

Ha a majomhimlő eddigi szokásaitól eltérően villámgyors terjedést produkál a modern világ meleg közösségeiben, akár nagy tétekben is fogadhatunk rá, hogy ugyanilyen gyorsan búcsút is mondhat eredeti elnevezésének.”

És voilá! Egy hónapot sem kellett várnunk, s máris arról olvashatunk a Sky News hasábjain, hogy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója kedden bejelentette, az egészségügyi világszervezet a vírus átnevezésén dolgozik, mert miközben világszerte egyre több a megbetegedés, és egyre többen találkoznak a betegséggel, annak elnevezése több kutató szerint is „megbélyegző és rasszista”.

„A WHO a világ minden tájáról érkező partnerekkel és szakértőkkel együtt dolgozik a majomhimlő vírus nevének, illetve annak klónjainak, valamint az azok által okozott betegségeknek a megváltoztatásán”

– mondta kedden Gebrejeszusz, majd hozzátette, döntésükről a lehető leghamarabb bejelentést tesznek.

A döntés közvetlen előzménye, hogy egy hete több mint 30 nemzetközi tudós írt alá egy dokumentumot, amelyben kijelentették: sürgős szükségét érzik az elnevezés megváltoztatásának, mert szerintük az jelenlegi formájában kirekesztő és megbélyegző hatást kelt.

„A médiában és számos tudományos körben egyre több olyan narratíva jelenik meg, amely a jelenlegi globális járványkitörést Afrikához, Nyugat-Afrikához vagy Nigériához próbálja kötni”

– olvasható a dokumentumban, utalva arra, hogy a WHO a honlapján a vírus két törzseként a nyugat-afrikai kládot és a Kongó-medencei (közép-afrikai) kládot különbözteti meg. (Érdekes, ez a tény eddig senkit sem zavart, pedig a vírust 1958-ban észlelték először, 1970-ben pedig már embereket is megfertőzött a Kongói Demokratikus Köztársaságban – szerk.)

A dokumentum szerint a vírus újszerű osztályozására van szükség a „nemzetekre, földrajzi régiókra, a gazdasági környezetre és emberekre gyakorolt szükségtelen negatív hatások minimalizálása érdekében, amely figyelembe veszi a vírus evolúcióját és terjedését”.

A kutatók ugyanitt azt is javasolják, hogy a nyugati média ne használjon többé afrikai emberekről készült, himlős elváltozásokat ábrázoló képeket az Európában kitörő járványokról szóló tudósításaihoz. (Mekkora kamugépek! Az elmúlt félszáz évben egyetlen kutatót sem zavart a himlő bemutatása afrikai embereken, nem is zavarhatott, miután alig-alig hurcolták be a nyugati világba, így fehér emberen nem igazán lehetett bemutatni. Csakhogy megváltozott a vírus viselkedése, és mostanság kifejezetten a modern világ homoszexuális közösségeiben terjed – szerk.)

A földrajzi terjedés miatt összehangolt válaszlépésekre lehet szükség, ezért jövő héten rendkívüli bizottsági ülést tartanak. A majomhimlőt több mint 1600 esetben mutatták már ki 39 országban, és további 1500 gyanús esetet észleltek az elmúlt hónapokban. A járványban 72-en veszítették idáig életüket.

2022plusz

Kiemelt kép: gaypridemaspalomas.com