Ne akarjuk úgy megvédeni a szabályokon alapuló nemzetközi rendszert, hogy közben felrúgunk mindent, amiről ez a rendszer az utóbbi fél évszázadban szólt.

Radoslaw Sikorski korábbi lengyel külügyminiszter, jelenlegi EP-képviselő azzal az ötlettel állt elő, hogy a Nyugatnak joga van atomfegyverekkel ellátnia Ukrajnát, ugyanis szerinte Oroszország megszegte az ukrán atomarzenált felszámoló budapesti szerződést. Sikorski szerint ezzel elejét vennék annak, hogy az oroszok atomfegyvert vessenek be a háborúban.  Robert C. Castel jegyzete.

Tegyük félre egy percre a kérdést, hogy vajon komolyan gondolta-e Sikorski úr amit mondott. Tegyük félre azt a kérdést is, hogy miféle precedenst teremtene egy ilyen lépés a nemzetközi rendszerben. Meg persze azt a kérdést is, hogy vajon biztonságosabb lenne ez a gyorsan kialakuló többpólusú világrend, ha az összes atomhatalom nukleáris fegyverekkel párnázná ki a csatlósait?

Tegyük mindezt félre és gondolkodjunk el egy percre, hogy milyen következményei lennénk egy ilyen, Ukrajnának nyújtott ajándéknak!

A Hidegháború évtizedei alatt éppen elég időnk volt arra, hogy alaposan átgondoljuk az atomháború és a nukleáris elrettentés elméletét.

A Hidegháború egyik legmarkánsabb tanulsága a következő:

Az úgynevezett „első csapás” lehetősége instabillá teszi a rendszert, mert ha egy vadnyugati pisztolypárbajban mindenkinek csak egy tölténye van , akkor azé az előny, aki hamarább lő.

Az úgynevezett „második csapás” lehetősége ellenben stabillá teszi a rendszert, mivel az előző felállásban rejlő kísértés megszűnik. Kevés értelme van elsőnek lőni, ha a másik félnek még egy fatális találat esetén is megmarad a lehetősége arra, hogy visszalőjön.

Mit jelent mindez Sikorski úr ötletével kapcsolatban?

Azt jelenti, hogy

néhány nukleáris töltet átadása az ukránoknak nemhogy meggátolná az oroszokat abban, hogy atomfegyvert vessenek be Ukrajna ellen, hanem éppen ellenkezőleg.

Az „első csapás” logikája alapján a racionális lépés Oroszország részéről egy megelőző atomcsapás lenne, az ukrán atomtöltetek és az azokat támogató infrastruktúra megsemmisítésére. Magyarul, az atomfagyi visszanyal.

A racionalitáson túl, morálisan is teljesen igazolható lenne olyan fegyverekre mérni atomcsapást (counterforce), amelyek atomtöltetekkel fenyegetik a másik fél nagyvárosait (countervalue).

Az egyetlen mód Sikorski úr ötletének a racionális alkalmazására, úgy adni át atomfegyvereket Ukrajnának, hogy közben biztosítják a „második csapás” lehetőségét is. A gyakorlatban ez a teljes nukleáris „triád” (légi, szárazföldi és tengeralatti eszközök) átadását jelentené.

Ez az elméletileg „racionális” megoldás valószínűleg messze túllépi még a Sikorski-féle racionalitás határát is.

Ne akarjuk úgy megvédeni a szabályokon alapuló nemzetközi rendszert, hogy közben felrúgunk mindent, amiről ez a rendszer az utóbbi fél évszázadban szólt.

Neokohn

Kiemelt kép: MAKSIM BLINOV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AF