Az oktatás hatékonyabbá tételének érdekében javaslatcsomag kidolgozására kérte fel Pintér Sándor belügyminiszter a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnökét, Horváth Pétert a felek hétfői egyeztetésén. A pedagógus-szakszervezetekkel a nyáron is folytatódnak a tárgyalások – írta meg a Magyar Nemzet.

Horváth Péter nyilatkozott a lapnak, kifejtette, hogy az egyeztetés során az együttműködés kialakítása volt a fő cél, nem a pedagógushiány és a béremelés voltak, ahogy az a sajtóban korábban megjelent. Hozzátette: főként arról beszéltek, milyen számszerű adatokra, tényekre alapuló méréseket kellene végezni ahhoz, hogy

kiderüljön, hol és mikor kell beavatkozni az oktatási folyamatokba.

Horváth elmondta továbbá, hogy azt kérte Pintér Sándortól, hogy a jövőben is rendszeresen találkozzanak, amire a belügyminiszter nyitott volt, de természetesen a közös munkát ezután is főként a Maruzsa Zoltán vezette köznevelésért felelős államtitkársággal, a Klebelsberg Központtal és az Oktatási Hivatallal folytatják majd.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: infostart.hu