Idén kissé megkésve, de beindították Marosvásárhelyen a főtéri virágórát, amelyen a román felirat mellett magyarul is látható immár a város neve – számol be az eseményről a Székelyhon.ro.

Általában május végén indítják el a marosvásárhelyi virágórát, amely a város védjegyévé is vált. A szerkezetet egy helyi óraműves készítette, és több mint hatvan éve működik már. Úgy tudjuk, hogy idén javításra szorult, ezért késett meg az óra elindítása.

A főtéri virágóra kialakításához idén 6000 darab egynyári növényt ültetettek el. Mint a városi virágkertészet igazgatója, Dániel Lajos a Székelyhonnak elmondta, többek között díszcsalánt, begóniát, kövirózsát és borsos varjúhájat használtak.

Idén először két nyelven szerepel a város neve a virágórán, magyarul és románul is. Korábban a jogvédő szervezetek többször szóvá tették, hogy nem helyénvaló az, hogy csak román nyelven alakítsák ki Marosvásárhely nevét a virágokból. Legutóbb 2014-ben, az akkori igazgató azt mondta, hogy nincs elegendő viráguk ahhoz, hogy két nyelven „írjanak”.

A virágokból kialakított óra késő őszig mutatja majd a pontos időt, és lesz találkozások helyszíne Marosvásárhelyen.

Forrás és címkép: Székelyhon.ro/Rab Zoltán