Nem tett feljelentést Jakab Péter, helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita hűtlen vagy hanyag kezelése kapcsán – írja a Magyar Hírlapban Bán Károly. A frakcióvezetést a maga számára megtartani akaró Jakab Péter leváltását kezdeményezte Brenner Koloman, aki helyettese a képviselőcsoportban.

A Jobbiknak azon ominózus elnökségi ülését követően, amikor kabinetfőnöke és élettársa, valamint a párt informatikai vezetőjének távozása után puccskísérletet emlegetve Jakab Péter pártelnök is kivonult az elnökség üléséről, egészen pontosan május 30-án a pártelnök közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette: „A Jobbik elnökeként csak egy helyes döntést hozhatok: a mai napon elnöki kötelességemnél fogva, őrködve a párt törvényes működése felett, feljelentést teszek hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezem Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból. Az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat a hatóság rendelkezésére bocsátom, a sajtónak a kérdésben nem nyilatkozom.”

Nos, az említett bejegyzés óta két hét telt el, ám a lap megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina azt a tájékoztatást adta, hogy múlt hét péntekig az illetékes rendőrhatósághoz, illetve vádhatósághoz nem érkezett feljelentés Jakab Péter részéről a Jobbik pártalapítványánál történtekkel kapcsolatban.

Ugyanakkor a múlt hét csütörtökén összehívott választmányi ülésről, amelyen Jakab nem jelent meg, csak a közösségi médiában tudatta, hogy lemond a pártelnöki tisztségéről, egyre több részlet látott napvilágot. Mint azt jobbikos forrásunk jelezte, Szabó Gábor választmányi elnök azt kezdeményezte, hogy az elnök lemondása miatt teljes körű tisztújítást tartsanak, vagyis az elnök mellett válasszanak új elnökséget is, ám ezt a választmány leszavazta. A jelenlegi elnökség megmaradt nyolc tagja közül öten ugyanis eleve Jakab leváltására szavaztak, a választmányi elnök mellett csupán Z. Kárpát Dániel és Lukács László György alelnökök álltak ki Jakab mellett.

Vona Gábor, a Jobbik alapító elnöke az ATV Öt című műsorában pénteken este azt mondta, szerinte a Jobbik immár korábbi elnöke hamarosan a frakcióvezetéstől is elbúcsúzhat. Vona úgy fogalmazott, az április 3-i választási vereség után előállt az a helyzet, hogy már semmilyen elképzelés nincs a pártban. „Az első hónap az arról szólt a választások után, hogy nincs már meg az a támogatás Jakab Péter mögött, mint ami korábban megvolt, de nincs más” – vázolta. Hozzátette, a május már arról szólt, hogy a Jobbik élén „már az is jobb, ha nincs senki”. Ennek okai pedig a sorozatos rossz döntések voltak, melyeket Jakab részéről mindig ámokfutás követett a nyilatkozataival és a Facebook-posztjaival. Úgy folytatta Vona, hogy szerinte Jakab hiába akarta előadni a választások előtt a „Lúdas Matyiba oltott Rambo” szerepet, idővel erre már nem rezonáltak az emberek. Ehelyett az derült ki, hogy inkább egy „Tesco gazdaságos Chuck Norris”, ez pedig már a pártnak is kellemetlen volt. Az egykori pártelnök szerint egyre több embernek tűnt fel, hogy nincs valódi politikai elképzelés amögött, hogy felkérdezi Orbán Viktort a parlamentben. Amikor pedig a bukást követően irányt kellett volna mutatnia, az Jakab részéről nem történt meg.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik volt országgyűlési képviselője újabb részletet osztott meg a választmányi ülésen történtekről. Eszerint, amikor kiderült Jakab lemondása, Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes azt mondta: akkor a frakcióvezetésről is le kell váltani Jakab Pétert. „Gondolom, kellene neki a 2,5 milliós frakcióvezetői fizetés” – írta Varga-Damm.

Felidézte, hogy Brenner volt az, akin egy egész parlament röhögött, ahogy Jakab Péter fenekébe érve folyamatosan szaladgált utána, s hatalmas nyelvcsapásokkal nyalta a hátsóját. Tette ezt az az ember, aki soha az életben nem lehetett volna parlamenti alelnök, ha Jakab Péter a sok fenéknyalást meghálálva nem jelöli őt. „Nem csoda, hogy a politikusokat az emberek jellemtelen társaságnak tekintik. A legtöbbjük azt támadja először hátba, aki jót tett vele. Ha ezek fogják a Jobbik gerincét adni a jövőben, akkor esély sem lesz a gerincferdülést meggyógyítani” – tette hozzá a volt képviselő.

Forrás: Magyar Hírlap/Bán Károly

(Címkép: mandiner.hu)