Meglepő mértékben nőtt a keresztényellenes cselekmények száma az elmúlt időszakban, Ausztriában. Míg a szomszédos országban eddig jellemzően elszigetelt és ritkaságszámba menő eseteket dokumentáltak (ennek az állapotnak a jelenlegi hazai helyzet felel meg), a közelmúltban az osztrák templomok ellen elkövetett atrocitás-hullám volt tapasztalható. 

Április utolsó napjaiban a grazi Szent Vince templomot rongálták meg sátánista támadók. A templom falaira és oltárterítőjére egyaránt a „sátán” szót festették, valamint fejjel lefelé fordított kereszteket pingáltak (klasszikus sátánista szimbólum). Az ördöggel cimborálók szimbolikájában szintén kiemelt szereppel bíró „666” számot is több helyre felfestették, valamint vörös festékszóróval rongáltak meg egy angyal-szobrot is. A támadók a templomban rituálisan elégettek egy Bibliát.

„Aki ilyet tesz, az elvetemült!” – fogalmazott a templom lelkipásztora a Die Krone című lap tudósítójának, majd az egész helyzetet hihetetlennek nevezte. Az inkább hitetlenséggel összefüggő cselekmény után a Grazi Egyházmegye szóvivője, Thomas Stanzer arról beszélt, „Nagyon szomorú, hogy egyesek nem látnak más módot nemtetszésük kifejezésére, mint a szent helyek megrongálása”.

Néhány nappal később náci jelképekkel és keresztényellenes üzenetekkel graffitizték tele a mauterni plébániatemplom külső falait.

Az elkövetők üzenetei között Jézussal történő szexuális kapcsolatra szóló felhívás is szerepelt. A rendőrség ez esetben hatékonyan lépett fel és a nyomozás során azonosította az elkötőket. A 21 és 27 éves helybéli testvérpár indítékáról a sajtó nem közölt részleteket, az anyagi kár azonban a rendelkezésre álló információk alapján jelentős.

A növekvő keresztényellenes hangulatnak a Felső-Ausztriában található Vöcklabruck evangélikus temploma is áldozatául esett, bár itt az előzőekhez képest kisebb horderejű incidens történt. Május elején az ismeretlen elkövetők felrúgták a templomhoz vezető járda megvilágítását szolgáló lámpatesteket, majd a templombelső terében szétdobálták a kihelyezett prospektusokat és imakönyveket. Megrongálták a mikrofonokat és felfeszítették az adományok gyűjtésére szolgáló perselyt, az abban lévő pénzt pedig ellopták. A rendőrség vizsgálja az esetet.

A hullám nem kíméli Bécset sem: a Károly-templomot néhány hónapon belül immáron negyedszer éktelenítik lmbtq-aktivisták által kreált graffitik. A helyi közösség szerint az idei a legrosszabb év ebből a szempontból és kisebb atrocitások szinte napi gyakorisággal történnek templomukban, vagy annak közvetlen környezetében.

Innsbruckban a Saggen kerületben található templomból lopott el egy férfi kelyhet és egy ládát, a férfit a rendőrség elfogta, az eltulajdonított értékek pedig visszakerültek az egyházhoz.

Salzburgban egy katolikus segélyszervezet kisbuszát idén immáron hetedszer rongálta meg egy antifa-csoport. A jószolgálati szervezet felszólította a város vezetését, hogy végre cselekedjen és vegye elejét a hasonló incidenseknek.

osztrák térkép

 Térképen a keresztényellenes cselekmények. Forrás: OIDIAC Europe

Vágvölgyi Gergely teljes írását a Mandineren olvashatják.