Amint az várható volt, nem maradt visszhang nélkül Erdélyben Niedermüller Péter kijelentése – olvasható a krónika online portálon.

Mint ismert a Gyurcsány-párt politikusa a nemzeti összetartozás napja apropóján fogalmazta meg meghökkentő üzenetét. Erzsébetváros polgármestere közösségi oldalán posztolt bejegyzésében úgy fogalmazott: „gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon.”

Ennek kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy véli, Gyurcsány Ferenc és pártja „előre megfontolt szándékkal, több rendben elkövetett, visszaeső módon gyalázza a magyar nemzetet és Magyarországot”. Az RMDSZ területi elnöke szerint igaza volt Orbán Viktor kormányfőnek, amikor azt mondta: a baloldal mindig ráront a nemzetre, amikor megteheti. „Ismerve a Demokratikus Koalíció történetét, kérdem én, hogy a gyűlöleten kívül mi más jöhetne ki ezeknek az embereknek a lelkükből? A niedermüllereknek Trianon után ide kellett volna költözni hozzánk Székelyföldre. Száz éven keresztül itt kellett volna nekük élni és dolgozni, s akkor nem mondanának ekkora nagy baromságot” – írta közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Tamás Sándor.

Szerinte Niedermüller pont olyan, mint a bukaresti nacionál-kommunisták: ők mindig jobban tudják, hogy mi jó nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak. Az RMDSZ-es elöljáró emlékeztetett, hogy a Fidesz azt kérte, a DK-s politikus kérjen bocsánatot a külhoni magyaroktól. A tanácselnök szerint azonban Gyurcsány Ferencnek és pártjának nem kell bocsánatot kérnie, az elmúlt másfél évtizedben ugyanis minden megtettek a határon túli magyarok ellen, amit megtehettek. „Imádkozzanak a Jóistenhez, mert mi ilyen főbenjáró bűnöket nem tudunk megbocsájtani. Van egy jó tanácsom Niedermüller Péterhez: mostanában ne jöjjön Székelyföldre” – zárta bejegyzését Tamás Sándor.

A teljes írás a Krónika portálon olvasható.

Fotó: Tamás Sándor/Facebook