Több száz táncos látványos felvonulásával megkezdődött az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Budapesten, a Szentháromság téren.

„Csoóri Sándor nagyon boldog lenne, ha ezt most láthatná” – hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kárpát-medence több mint harminc helyszínén egy időben zajló fesztivál nyitórendezvényén, a Szentháromság téren.

Csák János

Hozzátette: „Csoóri Sándor tudta, hogy kötődések nélkül nem élhet az ember, valahová tartoznunk kell és nekünk ez a hely a magyar hazánk és a magyar kultúra”. Aki nem becsüli a múltját, semmibe veszi a jövőjét, az örökség felelősséggel és kötelezettséggel is jár – hangsúlyozta.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a fesztivál résztvevői „a magyar szellem és lélek jövőképességéről tesznek tanúbizonyságot”, egyben biztosította a közreműködőket, hogy a magyar kormány tisztában van ezzel a szellemi és lelki örökséggel és mindent megtesz azért, hogy ezt ápolja és megőrizze hosszú nemzedékeken át.

Táncosok

Balogh Júlia, Csoóri Sándor özvegye ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy a Csoóri Sándor Alapot 2017-ben hívta életre a magyar kormány azzal a szándékkal, hogy minél többen ráébredhessenek arra, hogy a mai modern világunkban is ott van a helye a kultúrák legősibb ágának, a népművészetnek.

Az eseményről bővebben a Magyar Hírlapban olvashatnak.

Fotók: MH/Purger Tamás