A valamivel több, mint húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért. A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa és Ursula von der Leyen az éghajlatváltozásról, valamint a fenntartható építkezési projektekről is eszmét cserélt.

Az Európai Bizottság elnökét Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, valamint Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta.

A megbeszélésen érintették az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet, valamint az élelmiszerválság következményeit a konfliktus elhúzódása esetében.

A találkozókon témaként szerepeltek a májusban lezárult „Konferencia Európa jövőjéről” című programsorozat eredményei.

Ursula von der Leyen a közösségi oldalán közölt fényképet a találkozóról, a fotón látszik, hogy Ferenc pápa a térdfájása miatt kerekesszékben ülve fogadja őt. „Azokkal vagyunk, akik Ukrajna pusztítása miatt szenvednek. A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába” – jegyezte be közösségi oldalán Ursula von der Leyen.

A Szentszék pénteken bejelentette, hogy elhalasztják Ferenc pápa július 2. és 7. között tervezett útját a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Szudánba. A közlemény szerint az egyházfő „orvosai tanácsát követi annak érdekében, hogy ne váljanak hiábavalóvá a térde gyógyítását célzó eddigi terápiák”.

Forrás: MTI